Új fényképek a HÓDítsd meg a biteket! albumban
Iskolánk diákjai immár harmadik alkalommal kapcsolódtak be az e-Hód nemzetközi informatikai és számítógép-készség versenybe. A 2019/20-as tanévben diákjaink magyar nyelven oldották a feladatokat, mivel a közös egyeztetés alapján lehetőségünk nyílt bejelentkezni a szervezéssel megbízott ELTE Informatika Karra, így a magyarországi iskolák diákjaival versenyeztünk. Idén 202 iskola több mint 27 000 diákja vett részt ezen a versenyen. Felső tagozatos tanulóink a Kishód, Benjamín, Kadet kategóriában versenyeztek. Diákjaink legsikeresebben a Kishód kategóriában szerepeltek. Soóky Gergő 1. helyezést ért el, így részt vehetett Budapesten a díjkiosztó ünnepségen. Varga Krisztina az 5., Bernáth Zsófi a 10. helyen végzett. A Benjamin kategóriában Gyurkovics Csilla 12., Varga Katalin 23. lett. A Kadetok közül legsikeresebbek Lelkes Viktor és Koczó Lázár voltak. Sikeres megoldóinknak gratulálunk, reméljük, hogy a következő iskolaévben még nagyobb számban vesznek részt diákjaink ezen a versenyen, hogy megmérettessék logikai gondolkodásukat.