Menü:

  • Étlap

  • Tökfaragó délután

    Új fényképek a Tökfaragó délután albumban

    A családi délutánon a szülők a gyerekekkel együtt közösen készítették a mosolygós, morcos tökfigurákat. A késő délutánig tarto´ mulatsa´g finom falatokkal - sült tök kóstolásával zárult. A szülők és a gyerekek nagyon jól érezték magukat a programon. Az együtt töltött idő mindannyiuk számára felejthetetlen élményt adott.

  • Kultúra nyomában

    Új fényképek a Kultúra nyomában albumban

    Iskolánk felső tagozatos tanulói november 5- én a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban az Apolló Színház előadásában megtekintették Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című művének feldolgozását. A humoros és szórakoztató előadás után megnézték a két világháborúban elesett dunaszerdahelyi katonák tiszteletére emelt emlékművet, amelyet november 2-án ünnepélyes keretek között lepleztek le a vasútállomással szembeni parkban. Lebó Ferenc szobrászművész alkotása a 224 magyar honvéd áldozatnak állít emléket.

  • Szülők Akadémiája

    Új fényképek a Szülők Akadémiája albumban

    Szülői értekezlet keretén belül a Szülők Akadémiája ez évi bevezetőjeként MUDr. Busnyák Norbert fogorvos /iskolánk volt diákja/ tartott előadást „Helyes fogápolás a gyermekkorban“ címmel.

  • Móriczban járt a Kincsesláda Bábszínház

    Iskolánk alsó tagozatos tanulóihoz és az óvodásokhoz látogatott el a Kincsesláda Bábszínház. Vajon mit rejtett a kincsesláda? „ A tücsök és a hangya“, „Róka és a szőlő“ és „A kiskakas gyémánt félkrajcárja“ című mesék bújtak elő a kincsesládából. A bábművész a meséket saját készítésű kesztyűbábokkal adta elő ismert gyermekdalokkal és sok humorral megtűzdelve. Kicsik és nagyok együtt énekelve vettek részt a mese eseményeiben.

  • Fonendoszkóp Színpad iskolánkban

    Új fényképek a Fonendoszkóp Színpad iskolánkban albumban

    A Fonendoszkóp Színpad egy olyan prevenciós és egészségnevelő módszer, mely célzottan a 8-12 éves korosztály sajátságaihoz illeszkedik. Játékos keretek között igyekszik megismertetni a gyógyító tevékenységet a gyermekekkel. Orvostanhallgatók segítségével játszanak el a tanulók egy orvosi rendelést, ahol a gyerekek plüss játékát meggyógyítva, önmaguk győződhetnek meg arról, hogy ami az orvosnál történik korántsem olyan rémisztő, mint amekkora félelem övezi. A foglalkozásokon tanulóink játékos program keretében megtanulhatták az orvosi vizsgálat menetét, eszközeit, megismerkedhettek az orvosi környezettel.

  • Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

    „1956 szellemiségét tiszteld, őrizd, s vidd tovább!” Október 23-án méltóképpen megemlékeztünk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Felső tagozatos tanulóink tolmácsolásában visszaemlékezések, versek, dalok hangzottak el a forradalomról, majd tisztelegve a szabadságharc mártírjai előtt, gyertyagyújtásra került sor.

  • Étlap

  • Kultúrával az akadályok ellen

    Új fényképek a Kultúrával az akadályok ellen albumban

    A másság elfogadása, az akadálymentes élet, illetve bepillantás az egészségkárosodottak életébe volt a központi gondolata az idén ismét megszervezett akadálymentes napnak október 19-én. Legnagyobb érdeklődés a színházi bemutatókat kísérte – a Mentálisan Sérülteket Segítők Társulásának előadásán A kis herceg vonzásában címűt nézték meg tanulóink, majd a Tánc az életem kerekesszékes táncversenyt tapsolták végig.

  • Étlap

  • Meghívó

  • Értesítés

  • Értesítés

  • Teddy Maci Kórház

    Új fényképek a Teddy Maci Kórház albumban

    A Teddy Maci Kórház látogatott el ovisainkhoz és a kis elsősökhöz. Ez egy olyan program, amely játékos keretek között igyekszik megismertetni a gyógyító tevékenységet a gyermekekkel. Orvostanhallgatók segítségével játszottak el egy orvosi rendelést, ahol a gyerekek plüss játékát meggyógyítva, önmaguk győződhetnek meg arról, hogy ami az orvosnál történik korántsem olyan rémisztő, mint amekkora félelem övezi. Cél: • a fehér köpenytől és az ártalmatlan orvosi eszközöktől való félelem feloldása, enyhítése • bizalom kiépítése a gyermek és az orvos között • az orvoslás jótékony hatásának tudatosítása • a felelősségre nevelés a mackó gondozáson, gyógyításon keresztül • az orvostudomány iránt fogékony gyermekek érdeklődésének megőrzése, kedvcsinálás • egészségre nevelés és prevenció, a veszélyes élethelyzetek elkerülésére

  • Ünnepélyes tanévnyitó

    Új fényképek a Ünnepélyes tanévnyitó albumban

  • Étlap

  • Modernejšie štúdium

  • Étlap

  • Étlap

oldal:

Újdonságok

Kapcsolat

  • ZŠ s MŠ Zsigmonda Móricza s VJM - Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda
    Hlavná 193 930 02 Orechová Potôň
  • +421 x 31 5543328

Fényképalbum