„Vendég vagy a világban és az a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virágja, rengeteg sok. Tanulj meg örvendezni nekik. Igyekezz többet törődni azzal, ami még a világ szépségeiből csodálatosképp megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.“
/Wass Albert/
Nagyon fontos, hogy olyan érzelmeket legyünk képesek kialakítani a gyermekekben, melyek megalapozzák azt, hogy az évek múlásával természetszerető felnőtté váljon. A tudás önmagában nem elegendő a viselkedés megváltoztatásához. A Föld Napján ezért beszélgettünk a környzetvédelemről, a veszélyeztetett állatokról és az érdekes növényekről. Fűszereztük találós kérdésekkel, szólásokkal, közmondásokkal. Állatsimogatóban lovagoltunk, dédelgettük és simogattuk a kiskutyust, a lovacskát, a kecskét és a gidát. Böngésztünk ismeretterjesztő könyveket, „utaztunk” földgömbön, térképen. Vetettünk dísztökmagot, hogy ősszel begyűjthessük a szebbnél szebb termést a Tökfesztiválra. A „virágos óvodáért” nevelő céllal ültettünk színes tavaszi virágokat: árvácskát, nefelejcset, jázmint, hogy gondozhassuk az év folyamán. Jutalmul elfogyasztottuk a helyi cukrászmesterünk, Cseh Gábor ínycsiklandó, szépséges tortáját.
Novinky
A mi kis "környezetvédőink"! FÖLD NAPJA 2015
Föld napja 2015 /Együtt többet tehetünk Földünkért/
Az ember életében egyre erősebben érzi, hogy tartozik valahová, egy fizikai és szellemi tájhoz, amelyet magáénak vall, s annak fennmaradásáért tennie kell. Ez a számára oly kedves földdarab, az otthona, egyre nagyobb veszélyben van. Az ember rombolja, pusztítja értékeit. Ezt a pusztítást magállítani, a visszájára fordítani, mindannyiunk feladata. Erre figyelmeztet bennünket a Föld Napja is. Április 24-én tanulóink ebből az alkalomból szervezett programok bűvöletében éltek.
Az alsó tagozatos diákjaink filmet tekinthettek meg „A vizek birodalmáról”, majd a Házi Laborban /Házi Zsuzsanna tanító néni vezetésével/ vizes kísérleteket végeztek, csíráztattak, Fűfej Matyit készítettek. Végül Öko Panna és Öko Palkó feladatlapjait oldották meg. A felső tagozatos tanulók projekteket kreáltak erdeink védelméről, növények életéről, a helyes táplálkozásról, globális ökológiai problémákról. A projektkészítés célja az volt, hogy ismét nyomatékosan felhívjuk a figyelmet Földünk védelmére. Sor került állatsimogatásra /hiszen iskolánk udvarát kecskék és pónilovak népesítették be/ és a nagyok vizes prezentációjára a Házi Laborban.
Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a napon, különösen az eredményhirdetés után, amikor ifjú környezetvédőink apró tárgyi jutalmakban részesültek, majd elfogyaszthatták helyi cukrászunk, Cseh Gábor hatalmas meglepetéstortáját.
Minden résztvevő, pedagógus és tanuló kívánsága, hogy folytatása legyen ezen szép napnak, de nem csak a Föld napján, hanem az év minden napján, hogy újra tiszta legyen a levegő, zöldelljenek erdeink, kristálytiszta patakok csörgedezzenek és ismét madárdaltól zengjen a táj.
McDonald´s Kupa
2015. április 20-án került sor az alsó tagozatos diákok kispályás labdarúgó tornájára, a McDonald´s Kupára. Helyszínül a somorjai Pomlé stadion kispályái szolgáltak. A benevezett 12 iskola közül 6 alapiskolás csapat jelent meg a megmérettetésen. Kisdiákjaink az 5 mérkőzésen példát mutattak kitartásból, összetartásból, küzdőszellemből, így sikerült elérniük az előkelő 2. helyet. Vidáman emelték magasba a serleget, melyet a dobogós helyezésért kaptak.
Szavalóverseny
Mottó:
A szavalás értelme. A vers néma. Adj neki hangot.
A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás?
A vers föltámasztása papírsírjából.
(Kosztolányi Dezső: Ábécé a hangról és szavalásról)
Előadásra, szereplésre, szavalóversenyre olyan diákok hivatottak elindulni, akikben megtalálható a szereplési vágy, akikből nem veszett ki a gyermeki magamutogatás természetes készsége, bennük rejlik a színészi játék iránti rokonszenv, úgy mondják mások szövegét, mintha az sajátjuk lenne, meggyőzik a közönséget mondanivalójuk hitelességéről, és önként vállalják a hosszú és fáradságos munkát.
A dióspatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda alábbi tanulóiban ez mind megvan. Idén is, mint minden évben megmérettettünk az egyik legszínvonalasabb prózamondó versenyen, amely a Tompa Mihály nevet viseli.
Az eredmények magukról beszélnek:
A Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny járási fordulóján résztvevők:
Gálfy Krisztián (1.o) –ezüstsávos minősítést szerzett. Felkészítő: Sátor Tímea
Varga Nóra (4.o) és Németh Viktória (8.o) – továbbjutottak az országos elődöntőbe. Felkészítő: Egri Margit
Pálmay László (6.o) és Pollák Zsófia (3.o) - továbbjutottak az országos elődöntőbe. Felkészítő: Patócs Mária
Minden résztvevőnek szívből GARTULÁLUNK!
A Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny országos elődöntőjének eredményei a kövekezők:
Varga Nóra (4.o) – ezüstsávos minősítést szerzett!
Németh Viktória (8.o) – vers és próza kategóriában is indult, mindkettőben ezüstsávos minősítést szerzett!
Pollák Zsófia (3.o) – aranysávos minősítést szerzett és a 3. helyezést hozta el, így iskolánkat képviselhei áprílis 24.-én a rimaszombati országos döntőn!
Pálmay László (6.o) – szintén aranysávos minősítést szerzett és a 2. helyen végzett a ranglistán, így Zsófival együtt ő is kijutott a rimaszombati döntőre.
Gratulálunk minden résztvevőnek, a továbbjutóknak pedig sok-sok szerencsét kívánunk az országos versenyen!
Aki sok évig rendszeresen jár erre a versenyre, értheti csak meg igazán, milyen belső motiváció vezérli a szavalót, aki ezen részt vesz. Itt közösségek születnek, barátságok kötődnek, sokszor a mennyben érzik magukat a gyerekek, sokszor dráma zajlik bennük. A legnagyobb élmény viszont mindenképpen az érzés, amikor a színpadon állsz, előadsz és mosolygó tekintetek figyelnek vissza rád. Ez a mozgatórugója az egésznek. Mindenkit bíztatok, hogy aki érez magában rátermetséget, indujon el egy ilyen versenyen, mert megéri.
Közös fogmosás az iskolai klubban
Húsvét az oviban
- Az óvodások készülődnek a húsvéti ünnepekre mesékkel, versekkel, kézműveskedéssel. Húsvéti nyulakat, hímes tojásokat festettünk.
A gyerekek besegítettek az osztály díszítésébe is.
Beszélgettünk népszokásokról, hiedelmekről is.
Kora reggel felébredtem
Se nem ittam, se nem ettem
Térdig jártam már a lábam
Hogy locsoljak alig vártam
Piros tojás, fehér nyuszi
Locsolásért jár egy puszi
A könyv hónapja
A könyv hónapja alkalmából az óvodás gyerekek ellátogattak a helyi könyvtárba. Megismerkedtek a könyvek rendszerezésével. A mesehallgatással fejlesztettük a gyerekek esztétikai érzéküket és a könyv iránti szeretetüket.
Az óvodában saját élményüket és tapasztalatukat felhasználva egyénenként mesekönyvet készítettek az ismert mesékből.
Varga Nóra az országos döntőben!
Iskolánkat a járási Szép magyar beszéd versenyen Varga Nóra 4. osztályos tanuló /1. kategória/ és Bernáth Kinga 9.B osztályos tanuló /II. kategória/ képviselte. Bernáth Kinga az előkelő 5. helyen, míg Nóra a 2. helyen végzett, így tovább jutott a kerületi döntőbe, ahol második helyezettként képviselheti iskolánkat az országos megmérettetésen, Kassán. Felkészítő pedagógusok: Orisko Éva és Simon Bianka. Mindkét tanulónak gratulálunk!
Síelni jó! Kiértékelés
Nagyon gyorsan elérkezett a sítúra utolsó napja. Szerettük volna meghosszabbítani ezt az élményekben gazdag hetet. Kár, hogy nem lehet. Ígéretet tettünk egymásnak, hogy jövőre ugyanitt találkozunk, hogy csiszolhassuk, tökéletesíthessük síelési technikánkat. Az értékelésen oklevelet vettek át a legtisztább szobák lakói, a síversenyen elért eredményekért pedig a kezdő sízők kaptak oklevelet és a helyezésnek megfelelő arany, ezüst vagy bronzérmet. Végül mindenki finom édességet kapott az emléklap mellé.
Síelni jó (2.)!
A sítúra félidejében pihenőt tartottunk. Megcsodáltuk a festői tájat, hócsatáztunk, felfedeztük a környék legterebélyesebb fenyőjét. Vacsora előtt eszperente levelet írtunk szüleinknek. A humorosra sikerült leveleken mindnyájan jókat nevettünk. A délutáni pihenőt az alig várt esti sízés követte. Élvezettel siklottunk a kivilágított pályán. Az esti sízés hangulatára még sokáig emlékezünk majd. A csütörtöki napot discoval zártuk.
Papírt gyűjtöttünk!
A móriczos diákok ismét aktívan vettek részt iskolánk papírgyűjtési akciójában. A meghirdetett gyűjtés-amelyhez valamennyi osztályközösség csatlakozott- erősítette a környezettudatos gondolkodást, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás fontosságát, valamint a közösségért végzett munka értékét. A legeredményesebb osztályokat tortával jutalmaztuk. Köszönjük, hogy hozzájárultatok környezetünk védelméhez!
„7 mérföldes csizmában heted 7 határon át”- országos mesevetélkedő
A diósförgepatonyi művelődési ház adott otthont a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” elnevezésű mesevetélkedő körzeti fordulójának csütörtökön, amikor 13 második, harmadik és negyedik évfolyamos gyerekek alkotta csapat versengett a továbbjutásért. A diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda már 6. alkalommal csatlakozott a mesés megmérettetéshez.
Ebben az évben a mesevetélkedő megszervezését az SzMPSz Dunaszerdahelyi Területi Választmánya támogatta.
Mivel minden újabb állomásra három meséből kell igencsak alaposan felkészülniük a gyerkőcöknek, csütörtökön már 7 mű kapcsán érkeztek a különböző, mesés feladatok, mint például a villámkérdések, az igaz – hamis vagy a rejtélyes rejtvény.
Az akadályokat a legügyesebben a Mókuskák, Huncutkák, Mesevadászok, Tappancsok, Kisködmön, Boszik és a Denevérek
vették, így ők készülhetnek a területi fordulóra.
A meseverseny célja, hogy játékos szövegfeldolgozás segítségével a gyermekeket ösztönözze az olvasásra, így fejleszthető a tanulók olvasási készsége is. A csapatmunka pedig segít az együttgondolkodásban, egymás véleményének tiszteletben tartására nevel, és az összetartozást erősíti.
Továbbjutók a területi fordulóra:
Mókuskák - Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda- Diósförgepatony
Huncutkák - Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda- Diósförgepatony
Mesevadászok - Szabó Gyula Alapiskola – Dunaszerdahely
Tappancsok- Magyar Tannyelvű Alapiskola- Felsőpatony
Kisködmön - Gregorovits Lipót Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola - Jóka
Boszik - Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda- Diósförgepatony
Denevérek- Magyar Tannyelvű Alapiskola- Felsőpatony
Síelni jó!
2015. február 23-án tanulóink elindultak Detva mellé a várva várt sítanfolyamra, hogy elsajátítsák e népszerű téli sport fortélyait. A megfelelő hóviszonyok lehetővé tették, hogy a hét közepére mindenki bátran, magabiztosan siklott Látka lejtőin. A tapasztaltabb síelők csiszolták, bővítették technikájukat, és bátorították a kezdőket. Az esti órákat is aktívan töltötték, lehetőség nyílt az úszásra, pingpongozásra, erősítésre a fitnessben. Az ízlésesen berendezett négycsillagos szálloda kellemes környezetet biztosított a társasjátékok, vetélkedők, baráti beszélgetések számára is.
Irány a Budapesti Operettszínház!
- Február 13-án /pénteken!/ Magyarország fővárosa felé vettük az irányt. Városnézés után a Budapesti Operettszínházban a Rómeó és Júlia musicalt tekintettük meg. A sikerdarabra nehéz volt jegyet szerezni, de kitartásunkat siker koronázta, így várakozással teli ültünk a csodálatos nézőtéren. A látványos díszletváltásokat parádés zenés és táncos jelenetek kísérték, melyet hatalmas tapssal jutalmaztunk. A színészek játéka mindenkit magával ragadott. Fantasztikus élményekkel és a csodálatos előadás hangulatával gazdagodva tértünk haza.
Mesevetélkedő - Területi forduló
A ,,7mérföldes csizmában heted7 határon át”- országos mesevetélkedő 4.fordulójának területi versenyére 2015. április 1-jén (szerdán) kerül sor a diósförgepatonyi művelődési házban. Iskolánkat a 4.osztályos Mókuskák csapata- Nagy Dániel, Nagy Fanni, Szabó Dániel és Puha Zsófia, a 3. és 4. osztályos tanulók alkotta Huncutkák csapata- Tóth Erika, Nagy Máté , Pollák Zsófia és Varga Nóra, valamint a 2.osztályos Boszik csapata- Adamiczká Leila, Bernáth Blanka és Gyurkovics Csilla képviselik.
Sok sikert kívánunk mindhárom csapatnak!




















