Menü:

  • Iskolánk az egész évi aktív tanítás és tanulás után a szellemi fáradtságot levezetendő nyári táborban fogadta szórakozni vágyó diákjait július első hetében. Minden egyes napnak megvolt a külön programja. Tanulóink a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatták kézügyességüket, így kreatív alkotóműhellyé vált iskolánk. Több napon át a Diócska néptáncműhelyünk összpontosítása zajlott. A sakk iránt érdeklődőket Marosi Csaba, kecskeméti nagymester vezette be a sportág rejtelmeibe. A garabonciásképzőben tanulóink Patassy Sándor vezetésével megismerkedhettek a magyarság őseivel, jelképeivel, mondáival, a tisztelettudó viselkedéssel, ízelítőt kaptak a rovásírásból is. A táborozás kimaradhatatlan része volt a szalonnasütés, miközben gyermekeink bepillanthattak az ősi magyar hitvilág, a sámánkodás rituáléiba is. Végezetül a tánccsoportunk, a színjátszócsoportunk a falunapon szórakoztatta színvonalas előadásaival a közönséget. Tanulóink pozitív visszajelzésein felbuzdulva elhatároztuk, hogy hasonló szórakoztató és egyben nevelő jellegű foglalkozásokat a szünidő idején a jövőben is szervezünk, hiszen e pár nap nem csak kikapcsolódást, hanem szellemi és fizikai feltöltődést is jelentett diákjainknak.

    22.08.2017 14:52 | tovább »
  • Búcsúszóra üt az óra, elindulunk szépen sorban. a félútról visszanézünk, ez volt a mi kedves fészkünk. köszönjük, hogy szeretettel gondoztatok, neveltetek, ígérjük, hogy szót fogadunk, kis szívünkből búcsút mondunk.

    22.08.2017 14:52 | tovább »
  • Az ünnepélyes tanévzárónk ökumenikus istentisztelettel kezdődött a helyi református templomban. Az ünnepi misét Tompa Veronika református lelkészasszony és Kováts Attila katolikus plébános úr celebrálta. A színes programokban, változatos rendezvényekben és színvonalas versenyekben gazdag tanévet Fekete Anikó igazgatónő zárta. Megköszönte a pedagógusok szabadidejüket feláldozó önzetlen tevékenységét is. A versenyeken eredményesen szereplő, a kiváló tanulmányi eredményeket elérő és a kiváló magaviseletű tanulóink igazgatói illetve osztályfőnöki dicséretben részesültek és értékes jutalomkönyveket kaptak.

    22.08.2017 14:51 | tovább »
  • A ballagás a legcsodálatosabb esemény minden iskolában. Ilyenkor találkozik a múlt és a jelen: a végzősök és a pedagógusok visszagondolnak a közösen eltöltött évekre, és előre tekintenek a nagy feladatokra, a továbbtanulásra, a felnőtté válásra és az élet egyéb kihívásaira. 2017. június 29-én díszbe öltözött iskolánk, mi is végzős diákjainktól búcsúztunk. Megható pillanatok, virágözön, felcsendülő búcsúzó dallamok, büszke szülők, rokonok, ismerősök, gondosan előkészített ballagó osztály, ünnepélyes beszédek, nagyszerű kultúrműsor jellemezte ezt a különleges napot. Kívánjuk, hogy mindannyian találjátok meg az életben mindazt a szépet és jót, amiért küzdeni érdemes. Váljatok értelmes felnőttekké, hiszen tudjátok, a jövő most már a Ti kezetekben van, s Rátok vár, hogy szebbé, boldogabbá varázsoljátok.

    22.08.2017 14:51 | tovább »
  • Ismét eltelt egy tanév, s ez azt jelzi, hogy útjára engedjük végzős diákjainkat. Ballagó diákjaink osztálytermét a 8. osztályos tanulók díszítették fel osztályfőnökük, Varga Aranka odaadó segítségével.

    22.08.2017 14:51 | tovább »
  • Nagy Levente, 2. osztályos tanuló alkotása ismét sikert aratott. A Kukkónia Polgári Társulás és az Új Nő szerkesztősége által meghirdetett „Kukkónia gyermekszemmel” című rajzpályázaton több mint 600 alkotás közül választották ki a legszebbeket, köztük Levente rajzát. Nyereménye: 150 € értékű könyvcsomag, amely a dunaszerdahelyi Panta Rhei könyvesbolt ajándéka. Gratulálunk !

    22.08.2017 14:50 | tovább »
  • 6., 7., és 8. évfolyamos tanulóink tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten. Elsőként a Csodák Palotája érdekességeit próbálták ki, majd az Öveges teremben egy elektromossággal kapcsolatos kísérletben vettek részt. Ebéd után a hatodikosok és a hetedikesek a Tropicarium csodálatos világával ismerkedtek, míg a nyolcadikosok a sziklakórházban jártak, ahol a 2. világháború és az 1956-os forradalom hős sebesültjeit ápolták.

    22.08.2017 14:49 | tovább »
  • Komárom történelmi központját látogatták meg 5. osztályos tanulóink. Városnéző kisvonat kalauzolta el diákjainkat a legfőbb nevezetességekhez. A Duna Menti Múzeumban az állandó tárlat mellett megtekintették Selye János életútját bemutató emlékkiállítást, ill. az Élet a szavannákon elnevezésű kiállítást is. Az Európa udvar érdekes épületeinek, szobrainak és szökőkútjának megtekintése, falatozás, fagylaltozás, barangolás, mind-mind a kirándulás része volt. Reméljük, tanulóink még sokáig emlékezni fognak a közösen átélt élményekre.

    22.08.2017 14:49 | tovább »
  • Június 19-én alsó tagozatos tanulóink osztálykiránduláson jártak. Útjuk során először a dunatőkési Cséfalvay-vízimalmot tekintették meg. A malom festőien szép környezetben, a Tőkési-ág partján található. A háromszintes hófehér épület hatalmas kerekével már messziről felhívta magára a figyelmet. Jelenleg a vízimalmokról szóló állandó kiállítás tekinthető meg benne. Ezután diákjaink ellátogattak a galántai közlekedési parkba. A park vezetői először átismételték a gyerekekkel a közlekedési szabályokat, majd megkezdődött a tanultak gyakorlati alkalmazása. A gyerekek dicséretben részesültek, ugyanis mindenki biztonságosan közlekedett. Reméljük, tanulóink a megszerzett ismereteket a közúti közlekedésben is alkalmazni fogják.

    22.08.2017 14:48 | tovább »
  • Június 8-án iskolánk tanulói részt vettek a Vöröskereszt által szervezett elsősegélynyújtó versenyen, amely a dunaszerdahelyi Max bevásárlóközpontban került megrendezésre. Csapataink nagyon szép teljesítményt nyújtottak, és nem utolsó sorban magabiztos tudást szereztek az elsősegélynyújtás alapjaiból.

    22.08.2017 14:48 | tovább »
  • Az iskolai klubot látogató gyerekek nem feledkeztek meg az apák napjáról. Minden gyerek nagy szeretettel készítette el ajándékát apukájának.

    22.08.2017 14:47 | tovább »
  • Bódis Enikő /3. osztályos tanuló/ sikeresen szerepelt a Szlovák Központi Csillagvizsgáló képzőművészeti versenyén. Alkotása az Ógyallán meghirdetett „Világűr gyermekszemmel 2017“ elnevezésű rajzversenyen bekerült az 5 díjazott munka közé, így kiállítást nyert az országos versenyen. Gratulálunk!

    22.08.2017 14:47 | tovább »
  • 2017. június 7-én került sor a Dunaszerdahelyi Szabadidőközpont által meghirdetett rajzversenyek kiértékelésére a 2016/2017-es tanévben. A „Fesd meg a karácsonyt“ témakörben Pónya Petra, 1. osztályos tanuló és Zemanová Vanessa, 2. osztályos tanuló munkáját díjazták. „A gyermeki fantázia világa“ elnevezésű képzőművészeti versenyen Adamiczká Leila, 4. osztályos tanuló és Végh Bettina, 8. osztályos tanuló munkája nyerte el a zsűri tetszését. Gratulálunk ügyes tanulóinknak!

    22.08.2017 14:46 | tovább »
  • A járási atlétikai verseny súlylökés versenyszámának győztese Sztrárnyovszký Patrik, iskolánk 9. osztályos tanulója. Ő képviselte intézményünket és járásunkat a Nagyszombatban megrendezett kerületi atlétikai versenyen, ahol a remek kezdést követően elsőként jutott a nyolcas döntőbe, s végül a kitűnő 6. helyen végzett. Gratulálunk!

    28.06.2017 11:53 | tovább »
  •      

    Június 2-án intézményünk tanulói a dunaszerdahelyi Cinemax moziban jártak. Alsó tagozatos kisdiákjaink Bébi úr humoros történetét, míg felső tagozatos diákjaink Artúr király izgalmas kalandjait nézték meg.

    28.06.2017 11:53 | tovább »
  • Június 8-án intézményünk alsó tagozatos tanulói Halász Judit koncertjén jártak a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Halász Judit tizennyolc megjelent lemezének legnépszerűbb slágereiből készült válogatással ajándékozta meg közönségét. Nem maradhattak el a nagy kedvencek sem, mint a Micimackó, a Bóbita, vagy a Boldog születésnapot című dalok.

    28.06.2017 11:52 | tovább »
  • Óvodánkba is ellátogatot az Aranymetszés verséneklő duó.

    28.06.2017 11:20 | tovább »
  • 2017. június 12-én kisiskolásaink ismét birtokukba vehették a Komáromi Jókai Színházat. A „Mekk Elek, az ezermester“ című előadást tekintették meg. Érdemes volt várakozni az előadásra, mert a magyarországi vendégelőadók műsora hatalmas sikert aratott tanulóink körében.

    28.06.2017 11:20 | tovább »
  • Az óvodás és iskolás gyermek által várt legszebb nap a gyermeknap. Ünnep, amely megdobogtatja a gyermekszíveket, oldja a hétköznapok egyhangúságát, és mosolyt varázsol gyermek, szülő és tanár arcára. A vidám játék és az önfeledt szórakozás jellemzi e napot. Nem volt ez másképp idén sem. A helyi önkormányzat, valamint a szülői szövetség vezetőségének és a szülők önzetlen támogatásának köszönhetően tengernyi finomság és egyéb meglepetések vártak gyermekeinkre. A tanári kar segítségével a gyermekek számos játékban bizonyíthatták rátermettségüket. A jó teljesítményért pontokat gyűjthettek, amelyeket beválthattak hamburgerre, süteményre. Volt itt ugrálóvár, kézműves foglalkozás, Spartan Kids, ügyességi játékok és sok más vidám feladat. Gyermekeink szüleikkel együtt süthettek szalonnát a helyben felállított tábortűznél. A közös játék, szórakozás közelebb hozta egymáshoz a pedagógusokat, a szülőket és gyermekeket. Élményekkel gazdagodva, boldogan telt el a délután, amely derűt és mosolyt varázsolt valamennyi gyermek arcára, hiszen intézményünk egy nagy család, mely meghatározza létünket, emberi magatartásunkat a gyermek, a szülő és tanító egységes tenniakarását.

    28.06.2017 11:19 | tovább »
  • Június 9-én Budapesten jártunk. Elsőként megtekintettük Mátyás-templom, Budavári Palota, Sándor-palota és a Halászbástya díszes, pompás épületeit, majd Drakula gróf emlékét kerestük a Budavári labirintusban, mélyen a város alatt, ahol kísértettek a múlt árnyai... Döbbenet vett erőt rajtunk, amikor a sötét útvesztőkön át tapogatózva eljutottunk a fénytől szikrázó, Mátyás király udvarát idéző Reneszánsz Sziklaterembe. A termekben az éppen bemutatott korhoz illő zene szólt. Miután átsétáltunk a Lánchídon, az egyórás Duna Corso program a Margit híd és a Lágymányosi híd között kalauzolt minket Buda és Pest látványosságai és emlékei között. Felemelő érzés volt az elválás előtt még egy ilyen felejthetetlen napot együtt tölteni. a 9. osztály tanulói

    28.06.2017 11:19 | tovább »
  • Az iskolai klubot látogató elsős és másodikos tanulók különböző ügyességi- és labdajátékokban mérhették össze erejüket, hiszen a mozgás az egészséges élet elengedhetetlen feltétele.

    28.06.2017 11:18 | tovább »
  • 2017. június 2-án iskolánk 8. és 9. osztályos tanulói a Rákóczi Szövetség jóvoltából részt vehettek Várpalotán a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepségen. Diákjaink elsőként a Trianon Múzeumot tekintettük meg, ahol idegenvezető segítségével tudomást szereztek történelmi múltunkról. A Trianon Múzeum a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, mely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik, és bemutatja a trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát. Részesei lehettek a Magyar Honvéd Légierő fúvós zenekarának előadásán. Ünnepi beszédet mondott Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamit Dr. Gulyás Gergely a Magyar Országgyűlés alelnöke. Koncz Gábor, Kossuth-díjas színművész az alkalomhoz illő versekkel kötötte le a közönség figyelmét. Hazafelé az 1241–42-es tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülöttét, a Cseszneki várat tekintették meg.

    28.06.2017 11:18 | tovább »
  • Gyermeknap alkalmából a Malkia Parkban jártunk ma az óvodásokkal. Hadd legyen ez a nap egy nagy örömének! Ezt kívánjuk a világ minden gyermekének.

    28.06.2017 11:17 | tovább »
  • Iskolánk tanulói ismét eredményesen szerepeltek a Galántai Népművelési Központ nemzetközi képzőművészeti versenyén, amelyre Nagy Levente (2. osztály) és Puha Lara (4. osztály) készített kreatív rajzokat. A kiállítás megnyitójára és az ünnepélyes kiértékelésre 2017. május 24-én került sor Galántán, ahol a díjazott tanulóink átvehették az elismerő okleveleket és ajándékokat. Gratulálunk nyerteseinknek!

    28.06.2017 11:17 | tovább »
  • 01.06.2017 11:41 | tovább »
  • Elsősök és óvodások a 42. Duna MentiTavaszon

    01.06.2017 11:40 | tovább »
  • Ősszel diákjaink a FEMIT Polgári társulás által szervezett foglalkozásokon megismerkedtek a családi költségvetés fogalmával. Az adott feladatok során tervezniük és gondolkodniuk kellett, be kellett osztaniuk egy család havi jövedelmét. Ötletelniük kellett a bevétel növelésének lehetőségein, illetve a kiadások csökkentésén. Mivel diákjaink ügyesen dolgoztak, május 27-én a FEMIT jóvoltából jutalomkiránduláson vehettek részt Tihanyban, az erdei kalandparkban és Balatonfüreden. Tanulóinknak sok-sok élményben volt részük, kitűnően érezték magukat.

    01.06.2017 11:40 | tovább »
  • Május végén zajlottak Dunaszerdahelyen a járási atlétikai versenyek, melyekbe hagyományainknak megfelelően iskolánk is bekapcsolódott. A 3 versenynapon 4 korosztályos kategóriában versenyeztek ügyes sportolóink. A nagyon erős mezőnyben atlétáink példát mutattak kitartásból, ügyességből és sportszerűségből. Eredményeink: Molnár László – 1. hely /távolugrás/ Sztrányovszký Patrik: 1. hely /súlylökés/ Pörge Balázs: 2. hely /súlylökés/ Rózsár Jázmin: 2. hely /50 m/ Pollák Károly: 3. hely /300 m/ Simon Klaudia: 3. hely /300 m/ Mikóczi Alexandra: 3. hely /súlylökés/ Gálffy Pál Dávid: 3. hely /dobás távolba/ A dobogós helyezéseken kívül még 15 döntős eredmény született. Gratulálunk diákjainknak!

    01.06.2017 11:39 | tovább »
  • 2016 novemberében iskolánk tanulói nagy szorgalommal kapcsolódtak be a „Polgári védelem őre – az én barátom“ elnevezésű képzőművészeti versenybe, amelyet a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma hirdetett meg. A versenybe 822 iskola, iskolai intézmény, művészeti alapiskola és gyermekotthon kapcsolódott be. Összesen 5991 műalkotás versengett a járási fordulókban, ahonnan a győztes munkák / kategóriánként 3 / az országos versenybe kerültek. Dunaszerdahely járási fordulójában Kameniczký István, 4. osztályos tanulónk 1. helyezést ért el a II. kategóriában, valamint különdíjban is részesült, hiszen az ő alkotása bizonyult a legötletesebbnek a díjazott rajzok között. A 9. osztályos Patócs Krisztián rajza a 2. helyen végzett a III. kategóriában. Alkotásaik így országos fordulóba jutottak. Az országos megmérettetés eredményhirdetésére 2017. március 22-én került sor Nagybiccse /Bytča/ reneszánsz kastélyában. „Az alapiskolák legaktívabb pedagógusa“ díját Mészáros Anikó nevelőnő vehette át. Tanulóink és pedagógusaink szorgalmának eredménye pedig nagy-nagy meglepetésünkre „ A legaktívabb alapiskola“ kategória díjának megszerzése. Gratulálunk, és köszönjük, hogy iskolánk hírnevét ilyen kiváló eredményekkel öregbítették.

    01.06.2017 11:39 | tovább »
  • A dunaszerdahelyi székhelyű Aranykert Bábszínház bemutatta „A bűvös kendő” c. zenés bábjátékát az óvodában.

    15.05.2017 12:17 | tovább »
  • Intézményünk ismét szép sikerekkel büszkélkedhet. Ezúttal hatodikosaink értek el kiváló eredményeket a Katedra folyóirat által szervezett tanulmányi versenyek országos fordulóin. A Diósi Fürgék csapata – Nagy Fanni, Sátor Bence, Varga Nóra – az irodalmi verseny döntőjén az 1. helyet szerezte meg, míg a Diósi Észbontók csapata – Koczó Lázár, Tóth Erika, Szabó Dániel- az anyanyelvi vetélkedőn ért el országos szinten kitűnő eredményt. Gratulálunk tanulóinknak a kiváló eredményekhez!

    15.05.2017 12:17 | tovább »
  • A fiatal felső tagozatos lányok két labdajátékban is járási döntőbe jutottak. Kidobósban Csilizradványon a 4., a Dunaszerdahelyen megrendezett kispályás futballban pedig a 3. helyet szerezték meg. Gratulálunk!

    15.05.2017 12:17 | tovább »
  • Anyák napján Téged virággal köszöntelek, és csak annyit mondok: Anyukám, szeretlek!

    15.05.2017 12:14 | tovább »
  • Iskolánk 3.osztályos tanulói, Lelkes Márk, Nagy Bernadett és Varga Katalin sikeresen szerepeltek a Katedra Alsó Tagozatos Irodalmi Verseny országos döntőjén. Diákjaink az előkelő 5. helyen végeztek. Gratulálunk tanulóinknak a kiváló eredményhez!

    15.05.2017 12:13 | tovább »
  • Iskolánk "Boszik" nevű csapata (Adamiczká Leila, Bernáth Blanka, Bernáth Zsófi, Gyurkovics Csilla) sikeresen szerepelt Vásárúton a "7 mérföldes csizmában heted 7 határon át" elnevezésű mesevetélkedő 5. fordulójának szlovákiai országos döntőjén. Gratulálunk a csapatnak!

    15.05.2017 12:13 | tovább »
  • A csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház Polgári Társulás által meghirdetett rajzpályázaton sikeresen szerepeltek intézményünk ügyes kezű gyermekei. 1. kategóriában az óvodás Soóky Dániel a 2. helyezést érte el, Bernáth Zsófi, 2. osztályos tanulónk ugyanebben a kategóriában a 3. helyen végzett, míg Varga Nóra, 6. osztályos diáklányunk különdíjban részesült. Az ünnepélyes díjátadásra 2017. április 21-én került sor, ahol a versenyzőket a díjakon kívül a Tündérkert című zenés mesejátékkal is megajándékozták. Gratulálunk kis képzőművészeinknek!

    15.05.2017 12:12 | tovább »
  • Vidám, örömteli, mozgalmas délelőtt volt ez a mai. A felállított, díszes májusfa, rajta a szalagok lobogása, még jó ideig emlékezteti a gyerekeket erre a szép közösségi együttlétre.

    15.05.2017 12:12 | tovább »
  • Iskolánk alsó tagozatos csapata sikeresen szerepelt a járási kispályás futballtornán Nagymagyaron. Sportolóink az előkelő 4. helyet szerezték meg, serleggel, oklevéllel és sok-sok sportélménnyel gazdagodtak.

    15.05.2017 12:11 | tovább »
  • Iskolánk általános célja környezettudatosságra nevelni a diákokat, azonban van egy nap az évben, mikor az összes tanítási órát ennek szenteljük. A Föld napja alkalmából iskolánk tanulóinak rendhagyó órákat tartottunk, melyekkel bolygónk megóvására hívtuk fel a figyelmüket. Iskolánkba látogatott a mozgó planetárium, melynek keretében kicsik és nagyok játékos előadásokon keresztül tanultak a bolygókról, űrhajósokról. A nap további részében az újrahasznosításról esett néhány szó, ötleteket gyűjtöttek a már feleslegessé vált dolgok kreatív felhasználására. A diákok elmélyedtek a klímaváltozás okozta gleccserolvadás következményeiben, majd Kacsik Ágnes tanító néni vezetésével Jókai Leila és Simon Patrik, 9. osztályos diákok lenyűgöző kémiai kísérleteket mutattak be. E nap lényege, hogy megértessük, ne másoktól várjuk a megoldást, hanem mi magunk is tegyünk egy jobb, élhető jövőéért. Elég, ha csak odafigyelünk cselekedeteinkre és azok következményeire. Ha minden nap teszünk valami apróságot, tudatosan választunk, vásárolunk, közlekedünk, döntünk környezetünk fenntarthatósága érdekében, máris tettünk valamit a változásért.

    28.04.2017 11:29 | tovább »
  • A természetet, a környezet szépségét és hasznosságát csak az tudja megmutatni másoknak, aki maga is felfedezi a természet szépségét, aki maga is értő szemmel figyeli a madarat, de észreveszi alatta a fát, a fán a bogarakat, megérti a környezetvédelem fontosságát, s azt maga is feladatának tekinti. A Föld napja alkalmából mi is virágokat ültettünk a kerekekből készített virágágyásokba Köszönjük a szülőknek a segítséget, a sok szép virágot, kreatív ötleteket, hiszen így ők is hozzájárultak ahhoz, hogy óvodásainkkal vidámabbá, otthonosabbá tegyük óvodánk környezetét. Jutalmul finom tortából falatozhattak a gyermekek.

    28.04.2017 11:29 | tovább »
  • Iskolánk diákjai, Tóth Zsófia /8. osztály/, Jókai Leila és Simon Patrik /9. osztály/ kémiai olimpiász felkészítő tanfolyamon vettek részt a pozsonyi Vegyipari Szakközépiskolában. A felkészítés 2 részből állt, elméletből és gyakorlatból, amely az intézmény laboratóriumában zajlott. Diákjaink a felkészítésnek és szorgalmuknak köszönhetően méltón képviselték iskolánkat a kémiai versenyeken. Jókai Leila és Simon Patrik sikeresen szerepeltek a kémiai olimpiász járási fordulóján. Leila ötödikként jutott tovább a nagyszombati kerületi fordulóba, Patrik pedig sikeres megoldóként a 8. helyen végzett. Tóth Zsófia a Hevessy György kémiai verseny felvidéki fordulóján Komáromban képviselte iskolánkat április 6-án, ahol az előkelő második helyen végzett. Gratulálunk tanulóinknak az elért eredményekhez!

    28.04.2017 11:28 | tovább »
  • 2017. április 12-én intézményünk adott otthont a Rákóczi Szövetség által meghirdetett „A hontalanság évei” elnevezésű történelmi vetélkedőnek. A vetélkedő során méltóképpen megemlékeztünk a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapjáról. A versenyen hat iskola háromtagú csapata mérte össze tudását. A csapatok nagyon felkészültek voltak, végül a következő sorrend alakult ki. 1. hely: Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda 1. számú csapata Csapattagok: Jókai Leila, Kalmár Friderika, Simon Patrik 2. hely: dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola 3. hely: bősi Amade László Alapiskola 4. hely: dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium 5. hely: Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda 2. számú csapata Csapattagok: Kiss Levente, Mezei Ádám, Molnár Frigyes 6. hely: ekecsi Arany János Alapiskola 7. hely: dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola Gratulálunk a Móriczosok szép eredményéhez!

    28.04.2017 11:28 | tovább »
  • Kellemes, családias hangulatban telt a húsvétváró délutánunk, a gyermekek büszkén ballagtak haza "műveikkel". Rózsa, rózsa, szép virágszál, Szálló szélben hajladozzál, Napsütésben nyiladozzál, Meglocsollak: illatozzál.

    18.04.2017 12:56 | tovább »
  • 2017. április 7-én iskolánkban is megtörtént az ünnepélyes beíratás. Az érdeklődő kedves szülőket, valamint a jövendő kisdiákjainkat Fekete Anikó igazgatónő üdvözölte. Tehetséges diákjaink ünnepi műsora után következett a tulajdonképpeni beíratás, a hivatalos okmányok kitöltése. Mialatt a szülők a beiratkozással kapcsolatos teendőiket végezték, addig a leendő kisiskolásainknak játékos foglalkozást biztosítottunk. A kis apróságok önfeledten szórakoztak, ismerkedtek az iskolai környezettel, ill. kézműves foglalkozásokon vettek részt. Családias, meghitt környezetben igyekeztünk megfelelő tanácsokkal szolgálni a szülőknek és kicsiknek. A mozgalmas délután végén jövendő tanulóink jóízűen lakmároztak a terülj, terülj asztalkánál. Kedves Szülők! Nagy örömünkre szolgál, hogy megtették az első helyes lépést: iskolánkba íratták gyermeküket! Büszkék vagyunk, hogy 18 szülő szavazott bizalmat nekünk, és íratta szeme fényét a Móricz Zsigmond Alapiskolába és Óvodába!

    18.04.2017 12:55 | tovább »
  • Április 5-én intézményünk tanulói Dunaszerdahely felé vették az irányt. Apróságaink birtokukba vették a játszóparkot, ötödikeseink pedig felkeresték Csallóköz szívének történelmi emlékhelyeit. Ezt követően színházi előadáson vettek részt. Arany János Nagyidai cigányok című művét tekintették meg Gál Tamás előadásában. A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről. A produkció a gyerekeket gondolkodásra késztetve játékosan úgy került színre, hogy a történetben szereplő alakok szinte megjelentek előttük a színpadon. Gyerek és felnőtt egyaránt jót derült Csóri vajda és a labancok történetén.

    18.04.2017 12:53 | tovább »
  • Április 6-án a IV. Móricz Napok keretén belül rendeztük meg az Aranykert programot felső tagozatos tanulóink részére. Nagy költőnkre, Arany Jánosra emlékeztünk születésének 200. évfordulója alkalmából egy rendhagyó irodalomóra keretében, amelyre meghívtuk nyugdíjas pedagógus és nem pedagógus kollégáinkat. Kövesdi Szabó Mária és Pólos Árpád színművészek látogattak el hozzánk, akik verses összeállítással kedveskedtek nekünk. Öröm volt mindannyiunk számára - Arany tollából - ékes, édes anyanyelvünket hallgatni. A program folytatásaként baráti hangulatú, kötetlen beszélgetésen felidéztük régi emlékeinket, és tájékoztatást adtunk iskolánk mai életéről. Az ünnephez méltó színes kultúrműsort iskolánk tehetséges tanulói szolgáltatták.

    18.04.2017 10:51 | tovább »
  • A diósförgepatonyi művelődési ház adott otthont a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” elnevezésű mesevetélkedő egyik területi fordulójának március 31-én. A versenyen 16 csapat mérte össze tudását, akiket második, harmadik és negyedik évfolyamos kisdiákok alkottak. A meseversenyen a hazai csapatokon kívül a felbári Batthyány - Strattmann László Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, a felsőpatonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola, a jókai Gregorovits Lipót Alapiskola, a deáki Alapiskola, az egyházgellei Magyar Tannyelvű Alapiskola, a csallóközkürti Magyar Tannyelvű Alapiskola, a nagyszarvai Alapiskola, a légi Benyovszky Rudolf Alapiskola, a vásárúti József Attila és Óvoda, alistáli Corvin Mátyás Alapiskola és az ekecsi Arany János Alapiskola tanulói vettek részt. Ebben az évben a mesevetélkedő diósförgepatonyi területi fordulójának megszervezését az SzMPSz Dunaszerdahelyi Területi Választmánya támogatta. Iskolánk 4. és 2. évfolyamos tanulók alkotta Boszik csapata - Adamiczká Leila, Bernáth Blanka, Bernáth Zsófia és Gyurkovics Csilla - a 2. helyezést érte el.

    18.04.2017 10:49 | tovább »
  • Intézményünkben 2017. március 30-án került megrendezésre a IV. Móricz Napok keretén belül a Szivárvány alsó tagozatos program. Ezzel a rendezvénnyel tisztelegtünk intézményünk névadójának nagysága előtt. A 4. osztályos tanulók játékos irodalmi vetélkedőn mérték össze erejüket. Az irodalmi verseny feladatai Móricz Zsigmond verses állatmeséihez kapcsolódtak. A feldíszített osztályt szebbnél szebb meseillusztrációk díszítették, melyeken Móricz Zsigmond állatmeséinek kedves szereplői elevenedtek meg. Az irodalmi vetélkedőbe és a rajzpályázatba bekapcsolódó tanulók oklevet és ajándékot kaptak jutalmul. Végezetül a gyerekek megtekintették tehetséges tanulóink kultúrműsorát. Köszönjük a környező falvak iskoláinak -Hodos, Nagyabony- hogy jelenlétükkel még emlékezetesebbé tették ezt a napot.

    18.04.2017 10:47 | tovább »
  • Március 29-én szeretettel fogadtunk minden érdeklődőt intézményünkben.Tájékoztatást adtunk iskolánk belső életéről, az itt folyó magas szintű oktató-nevelő munkánk eredményeiről. Ezen a napon természetesen lehetőséget biztosítottunk a tanórai tevékenységbe való bepillantásra.

    18.04.2017 10:45 | tovább »
  • Én elmentem a vásárba fél pénzzel...

    18.04.2017 10:43 | tovább »
  • A könyvhónap alkalmából a nagycsoportos óvodások meglátogatták iskolánk könyvtárát. Ismerkedtek a könyvtár szabályival, s közben lapozgatták a szebbnél szebb mesekönyveket. A modern technika eszközeivel bejárták Meseországot, ahová az elsősök is elkísérték a legkisebbeket. Az eseménydús délelőtt meseolvasással és közös színezéssel fejeződött be.

    18.04.2017 10:39 | tovább »
  • 23.03.2017 16:52 | tovább »
  • 23.03.2017 16:52 | tovább »
  • 23.03.2017 16:51 | tovább »
  • Ünnepi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére.

     

     

    23.03.2017 16:50 | tovább »
  • Hatodik osztályos tanulóink ismét bekapcsolódtak a Katedra folyóirat által szervezett versenyekbe. Az ötfordulós verseny feladatait kitűnő eredménnyel oldották meg, így mindkét csapatunk bejutott az országos döntőbe, amelyre májusban kerül sor Dunaszerdahelyen. 
    Gratulálunk mindkét csapatnak, és további jó felkészülést az országos döntőre!
    Az irodalmi vetélkedő résztvevői: Nagy Fanni, Varga Nóra, Sátor Bence 
    Az anyanyelvi vetélkedő versenyzői: Tóth Erika, Koczó Lázár, Szabó DánielHatodik osztályos tanulóink ismét bekapcsolódtak a Katedra folyóirat által szervezett versenyekbe. Az ötfordulós verseny feladatait kitűnő eredménnyel oldották meg, így mindkét csapatunk bejutott az országos döntőbe, amelyre májusban kerül sor Dunaszerdahelyen. 
    Gratulálunk mindkét csapatnak, és további jó felkészülést az országos döntőre!

    Az irodalmi vetélkedő résztvevői: Nagy Fanni, Varga Nóra, Sátor Bence 
    Az anyanyelvi vetélkedő versenyzői: Tóth Erika, Koczó Lázár, Szabó Dániel

    23.03.2017 16:45 | tovább »
  •  

    Tanulóink, Lelkes Márk, Nagy Bernadett és Varga Katalin sikeresen szerepeltek a Katedra Alsó Tagozatos Irodalmi Versenyén. Az ötfordulós levelezős verseny a népmesék kalandos világába kalauzolta el a kisdiákokat. Tanulóink 52 csapatból az előkelő 7. helyen végezve vívták ki az országos döntőn való részvételt. Gratulálunk tanulóink kiváló eredményéhez!

    23.03.2017 16:40 | tovább »
  • 2017. február 10-én került megrendezésre a Szép magyar beszéd verseny járási fordulója. E nívós megmérettetésen Gyurkovics Csilla és Bernáth Blanka /1. kategória/, valamint Mezei Ádám /2. kategória/ sikeresen képviselték iskolánkat

    23.03.2017 16:40 | tovább »
  • Második osztályos tanulóink, Rózsár Jázmin és Rózsár Noémi első ízben, felső tagozatasaink, Bartal Dóra, Pollák Zsófi és Varga Nóra pedig már sokadik alkalommal képviselték eredményesen iskolánkat a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny dunaszerdahelyi elődöntőjében. Varga Nóra 6. osztályos tanuló másodikként jutott tovább a galántai országos elődöntőbe. Mindnyájukat dicséret illeti a szorgalmas felkészülésért és sikeres helytállásért!

    23.03.2017 16:32 | tovább »
  • Tanulóink, Simon Patrik és Molnár Frigyes sikeresen szerepeltek a történelmi olimpiász járási fordulóján. Patrik eredményes megoldóként a 4., míg Frigyes a 7. helyen végzett. A megmérettetésen iskolánk egyedüli magyar iskolaként vett részt. Gratulálunk tanulóink kiváló eredményéhez!Tanulóink, Simon Patrik és Molnár Frigyes sikeresen szerepeltek a történelmi olimpiász járási fordulóján. Patrik eredményes megoldóként a 4., míg Frigyes a 7. helyen végzett. A megmérettetésen iskolánk egyedüli magyar iskolaként vett részt. Gratulálunk tanulóink kiváló eredményéhez!

    23.03.2017 16:31 | tovább »
  • Egyre közkedveltebb régiónkban a száraz hokinak is nevezett floorball, A jégkorongtól eltérően viszont tilos a test-test elleni küzdelem, az ütőre ütés stb., tehát ez egy sokkal szelídebb játék, ami ugyanakkor fejleszti az állóképességet, ügyességet, gyorsaságot, koncentrációt. Iskolánk lány – és fiúcsapata is bekapcsolódott a járási bajnokságba. Tehetséges tanulókból és kitűnő felszerelésből nem volt hiány. Diáklányaink a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tornatermében, a fiúk pedig a dunaszerdahelyi sportcsarnokban mutathatták meg tudásukat.Egyre közkedveltebb régiónkban a száraz hokinak is nevezett floorball, A jégkorongtól eltérően viszont tilos a test-test elleni küzdelem, az ütőre ütés stb., tehát ez egy sokkal szelídebb játék, ami ugyanakkor fejleszti az állóképességet, ügyességet, gyorsaságot, koncentrációt. Iskolánk lány – és fiúcsapata is bekapcsolódott a járási bajnokságba. Tehetséges tanulókból és kitűnő felszerelésből nem volt hiány. Diáklányaink a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tornatermében, a fiúk pedig a dunaszerdahelyi sportcsarnokban mutathatták meg tudásukat.

    23.03.2017 16:28 | tovább »
  • Az 52 csapat közül az iskolai fordulók után előkelő helyről rajtol iskolánk Mesebúvárok csapata az országos döntőn májusban. Gratulálunk! A csapat tagjai: Bernáth Blanka, Adamiczká Liela, Gyurkovics Csilla, Bernáth Zsófia. Felkészítőjük: Gálfy Andrea

    23.03.2017 16:17 | tovább »
  • Hóvirág. Kidugta a fejét az első hóvirág, megnézte, hogy milyen idekint a nagyvilág.

    23.03.2017 16:13 | tovább »
  • A diósförgepatonyi művelődési ház adott otthont a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” elnevezésű mesevetélkedő egyik körzeti fordulójának március 3-án. A körzeti tudáspróba során 5 iskola 8 csapata mérte össze az eddig megszerzett ismereteiket, leleményességüket és találékonyságukat. A meseversenyen a hazai csapaton kívül a jókai Gregorovits Lipót Alapiskola, az illésházi Illésházy István Alapiskola, a felsőpatonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és a légi Benyovszky Rudolf Alapiskola tanulói vettek részt. A diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda immár 8. alkalommal csatlakozott a mesés megmérettetéshez. Ebben az évben a mesevetélkedő megszervezését az SzMPSz Dunaszerdahelyi Területi Választmánya támogatta. A csapatok hagyományosan, mint a mesében, 7 próbát álltak ki, azaz ennyi feladatot teljesítettek, melyek 7 mese feldolgozására épültek. Iskolánk 4. és 2. évfolyamos tanulók alkotta Boszik csapata az 1. helyezést érte el.

    23.03.2017 16:10 | tovább »
  • A hideg időszakban a leggyakoribbak a náthás és influenzás megbetegedések. Ezek megelőzéséhez szervezetünknek vitaminokra és ásványi anyagokra van szüksége. Előállítani azonban nem tudjuk őket, így más módon kell pótlásukról gondoskodnunk, a táplálékkal kell bevinni azokat. Ráadásul kevesebb napfény ér minket, ezért fokozottabban oda kell figyelnünk a létfontosságú vitaminok és nyomelemek pótlására, hogy immunrendszerünk elég erős legyen a betegségek elkerüléséhez. Így teszünk mi is az iskolai klubban.
    23.03.2017 16:01 | tovább »
  • Itt a farsang, áll a bál, Keringőzik a kanál. Csárdást jár a habverő, Bokázik a máktörő.

    23.03.2017 15:59 | tovább »
  • Február 17-én farsangi maszkabált tartottunk az alsó tagozatos tanulóinknak. A gyerekek izgalommal készültek az alkalomra szebbnél szebb jelmezekkel. A délelőtt vidáman telt, rengeteget játszottunk, táncoltunk. Mindannyian jól szórakoztunk.

    23.03.2017 15:59 | tovább »
  • A sítanfolyamot túrázással fejeztük be. A túrázás közben felelevenítettük az egész héten átélt élményeket és közben gyönyörködtünk a csodás tájban.

    23.03.2017 15:58 | tovább »
  • Elérkezett az utolsó előtti nap. A csapat nagy izgalommal készült a versenyre. Mindannyian teljesítették az akadálypályát. Az esti kiértékelés discoval zárult.Elérkezett az utolsó előtti nap. A csapat nagy izgalommal készült a versenyre. Mindannyian teljesítették az akadálypályát. Az esti kiértékelés discoval zárult.Elérkezett az utolsó előtti nap. A csapat nagy izgalommal készült a versenyre. Mindannyian teljesítették az akadálypályát. Az esti kiértékelés discoval zárult.Elérkezett az utolsó előtti nap. A csapat nagy izgalommal készült a versenyre. Mindannyian teljesítették az akadálypályát. Az esti kiértékelés discoval zárult.

    23.03.2017 15:58 | tovább »
  • A tavaszi szünet előtti héten a nagycsoportos óvodások meglátogatták volt ovis társaikat az iskolában. Olvasás, szlovák és testnevelés óra keretében betekintést nyerhettek az iskolai életbe. Az elsősök mellett az ovisok is megcsillogtathatták tudásukat. Az eseményekben és élményekben gazdag délelőtt közös kézműves foglalkozással zárult.A tavaszi szünet előtti héten a nagycsoportos óvodások meglátogatták volt ovis társaikat az iskolában. Olvasás, szlovák és testnevelés óra keretében betekintést nyerhettek az iskolai életbe. Az elsősök mellett az ovisok is megcsillogtathatták tudásukat. Az eseményekben és élményekben gazdag délelőtt közös kézműves foglalkozással zárult.

    23.03.2017 15:57 | tovább »
  • A mai nap is a síelés fortélyainak elsajátításával telt. Különböző játékokkal tettük szórakoztatóbbá a pályán töltött időt. Sokunk kívánságára élvezhettük az esti síelést is, a lányok pedig buzdító versikékkel fokozták a hangulatot.

    17.02.2017 11:10 | tovább »
  • Az alapos bemelegítő reggeli torna után a gyönyörű napfényes időben, kiválóan elkészített síterepen jót síztünk, szórakoztunk. Élveztük a friss levegőn sportolással töltött napot. Az estét remek hangulatú discoval zártuk.

    17.02.2017 11:07 | tovább »
  • 2017. február 14-én 8. és 9. osztályos tanulóink elindultak Detva mellé a várva várt sítanfolyamra, hogy elsajátítsák e népszerű téli sport fortélyait és síelő tudásukat tovább tökéletesítsék, csiszolják.

    17.02.2017 10:50 | tovább »
  • 2017. február 10-én 7. osztályos tanulóink elindultak Detva mellé a várva várt sítanfolyamra, hogy elsajátítsák e népszerű téli sport fortélyait.

    17.02.2017 10:46 | tovább »
  • 120 értékes ajándék talált gazdára. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik biztosították a vacsorához az ételeket és italokat, akik tombolatárgyakat ajánlottak fel, és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy bálunk sikeres legyen és a vendégek jól érezzék magukat.

    17.02.2017 10:44 | tovább »
  • 2017. február 4-én került megrendezésre a szülők és iskolabarátok jótékonysági bálja. A hangulatról a Rondo zenekar gondoskodott ismét nagy sikerrel. Ízlésesen feldíszített táncterem és asztalok várták a vendégeket. Támogatóinknak köszönhetően 120 értékes és hasznos ajándék talált gazdára a tombola húzásakor. Külön köszönjük Diósförgepatony község sokoldalú támogatását. Természetesen legnagyobb dicséret a szervezőket, a Szülői Szövetség elnökét, Varga Norbertet és vezetőségét illeti, akik nem sajnálják idejüket a közösségi programok megszervezésére fordítani. Köszönetünket fejezzük ki nekik, valamint minden bálozónak, támogatónak, aki bármilyen módon hozzájárultak a bál sikeréhez. A bál teljes nyereségét a szülői szövetségünk az óvoda és iskola udvarának felszerelésére fordítja, mellyel gyermekeink szabadidős tevékenységének lehetőségeit bővítjük. Találkozzunk 2018. február 10-én ugyanitt!

    08.02.2017 11:33 | tovább »
  • Megérkezett az igazi tél. Fehér hótakaróval lepett udvar várta a vidám gyermekeket. Rögtön birtokukba is vették, hócsatát vívtak, domboldalról csúsztak, hóban hempergőztek. Hurrá, végre van hó!

    08.02.2017 11:30 | tovább »
  • A karácsonyi szünet előtti héten elsőseink az óvodában jártak. Meglátogatták az óvó néniket és volt ovis társaikat. Az ovisok rövid műsorral kedveskedtek, az elsősök pedig egy kis ízelítőt adtak az iskolai életből. A kellemesen telt látogatás során elsőseink újra egy kicsit ovisok lehettek.

    24.01.2017 11:37 | tovább »
  • Óvodásaink Bándy Katalin jóvoltából interaktív mesével gazdagodtak. Tündérvilág címmel népi hagyományból merített mondókákkal és énekekkel tarkított mesével kápráztatta el őket. A gyerekek együtt énekeltek, táncoltak az előadónővel, így aktív részesei lehettek a történetnek.

    24.01.2017 11:37 | tovább »
  • Intézményünk ebben a félévben is számos sporttevékenységbe bekapcsolódott. A képgyűjtemény az őszi fordulók eseményeit foglalja össze. Igyekezetből a diákok részéről most sem volt hiány. Reméljük, a tavaszi fordulók is sikeresek lesznek.

    29.12.2016 18:27 | tovább »
  • December a karácsonyvárás – és ezzel együtt a csodavárás ideje. Az iskolában is igyekeztünk diákjainkkal ráhangolódni erre a gyönyörű ünnepre. Iskolánk tehetséges tanulói ünnepi műsorral köszöntötték a karácsonyt a gyönyörűen feldíszített karácsonyfánál, amelyet ezúton is köszönünk Vargha Krisztiánnak, ajándékozónknak. Sor került a papírgyűjtés kiértékelésére is, és minden tanuló - Horváth Krisztina szülő jóvoltából - jutalmul fogyaszthatott Cseh Gábor, cukrász ízletes tortáiból. Csodálatos élményekkel gazdagodva ünnepeltük az év legszebb ünnepét.

    29.12.2016 18:26 | tovább »
  • Mint minden évben, idén is mézeskalácsillat töltötte be az iskolánk folyosóit. Alsó tagozatos tanulóink a karácsonyra hangolódva készítették a szebbnél szebb mézeskalácsokat. Minden tanuló lelkesen csomagolta be a kész kalácsokat. A hangulatot fokozták a karácsonyi dalok és a gyertyák fényei.

    29.12.2016 18:26 | tovább »
  • Csaplár Benedek 2016 emlékév tiszteletére meghirdetett rajzpályázaton különdíjat nyertek Varga Krisztina és Nagy Levente 2. osztályos tanulóink. Gratulálunk!

    29.12.2016 18:25 | tovább »
  • December 16-án osztályaink megteltek várakozó szülőkkel, nagyszülőkkel és meghívott vendégekkel. Mindkét osztályban külön műsorral kedveskedtünk a szülőknek. Sőt, a nyuszi csoport hagyományainkhoz híven bemutathatta a néptánctudását is. A tanító néni és tanító bácsi - Linda és Tomi - sok szeretettel és nagy izgalommal készültek a gyerekekkel erre a kis előadásra. A fellépés után a gyerekek birtokba vették a fa alatt talált játékokat. Szeretnénk külön megköszönni a nyugdíjas szervezet kedves tagjainak, hogy a karácsonyi vásárból befolyt pénzt az óvodásokra fordították, játékokkal lepték meg a gyerekeket e szép ünnep alkalmából. A játék után pedig már csak a karácsonyi megvendégelés maradt hátra, amiről a szorgos, ügyes anyukáink gondoskodtak. Reméljük, hogy a gyermekeink szereplésével sikerült mindenki szívét megmelengetni! Kívánunk mindenkinek békés, szeretettel teli, boldog karácsonyt! Az óvoda kollektívája

    29.12.2016 18:25 | tovább »
  • Az adventi időszak az év legszebb, legmeghatóbb szakasza, ilyenkor mindenki egy kicsit jobban figyel a másikra, egy kicsit elnézőbbek, kedvesebbek vagyunk egymással, jobban észrevesszük a másik ember problémáit és megszólal a belső hangunk, amely arra biztat, segítsünk másokon. Iskolánk diákjai hagyományos karácsonyi játékkal örvendeztették meg Diósförgepatony lakóit. Az elmúlt napokban Jézus születéstörténetét idézték fel. A pásztorjáték célja a betlehemi népi hagyományok megőrzése volt, amelyeket eleink is gyakoroltak, készülve az év legnagyobb ünnepére. A dramatikus játék nagy sikert aratott. Köszönjük vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást!

     
    29.12.2016 18:24 | tovább »
  • December 13-án alsó tagozatos diákjaink színházi előadáson vettek részt Dunaszerdahelyen. A vén diófa titka című zenés mesejátékot tekintették meg, amit a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház adott elő. Kisdiákjaink nagyon jól szórakoztak a vén diófa lakóinak vidám történetén.

    29.12.2016 18:24 | tovább »
  • 2016. december 1-jén iskolánk tanulói sikeresen szerepeltek a „Polgári védelem őre“ elnevezésű képzőművészeti versenyen. Kameniczký István, 4. osztályos tanuló 1. helyezést ért el, valamint különdíjban is részesült, hiszen az ő alkotása bizonyult a legszebbnek a kiállított rajzok közül. A 9. osztályos Patócs Krisztián rajza pedig a 2. helyen végzett. A díjazott alkotások az országos fordulóban is megmérettetnek. Gratulálunk a nagyszerű eredményekhez!

    29.12.2016 18:23 | tovább »
  • A gyerekek örömére az óvodába és az iskolába minden évben ellátogat a Mikulás. Ebben a tanévben is fogadtuk Szt. Miklós utódját. A Mikulás jelenléte igazán ünnepivé és izgalmassá tette ezt a szép napot, ráadásul a gyerekek ígéretet tettek arra, hogy ezentúl mindig jók lesznek.

    14.12.2016 13:59 | tovább »
  • Az adventi készülődés elmaradhatatlan hagyománynak számít iskolánkban, amely során meghitt karácsonyi hangulat lengi be az osztálytermeket és a folyosót. Diákjaink karácsonyi díszeket és koszorúkat készítettek az iskola folyosóján. A közös munka igazi családias hangulatban telt.

    14.12.2016 13:59 | tovább »
  • 2016. november 25- én immár 11. alkalommal rendezték meg a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának felvidéki döntőjét (TUDOK) a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskolában. A verseny célja a Szlovákiában magyarul tanuló diákok tehetségének kibontakoztatása a humán és természettudományokhoz kapcsolódó szakterületeken. Diákjaink, Jókai Leila és Simon Patrik méltón képviselték iskolánkat ezen a rangos megmérettetésen. Gratulálunk az elért sikerhez!

    14.12.2016 13:58 | tovább »
  • Látod-e, már ősz van, A virág is fázik, Napról-napra hervad, Nem bírja sokáig. Fakul a fák lombja, Lehull nemsokára. Előbb köd, majd hó hull A megkopott tájra. Az ősz a kis ovisoknak is sok munkát adott. Megismerkedtünk a "kontyos-kendős Őszanyó" színeivel, kincseivel és gazdagságával. Ez idő alatt gyönyörködtünk az őszi természet csodálatos színeiben. A szorgos kis kezek szívesen segítettek a gondnok bácsinak összegereblyézni a faleveleket, majd őszi terméseket gyűjtöttek a kézműves foglalkozásokhoz. Cserébe Tibi bácsi megtanította a fiúknak, hogyan kell szeget kalapácsolni a deszkába. Az ősztündér sok kincsét is elküldte nekünk, amiket mi megcsodáltunk, majd különböző őszi díszeket készítettünk belőlük. Nagyon gazdag, eseménydús hetek után az elkészült produktumok osztályainkat, öltözőinket díszítették.

    14.12.2016 13:58 | tovább »
  • Az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Szervezete (IASL) évek óta szervez az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja alkalmából nemzetközi könyvjelzőcsere-programot. A projekt lényege, hogy a jelentkező iskolai könyvtárakat a résztvevő diákok számát figyelembe véve a szervezők összesorsolják csehországi vagy szlovákiai iskolákkal. A diákok által készített egyedi könyvjelzőket a kisorsolt iskolának kell elküldeni. A projekt célja nemcsak a kapcsolatteremtés az iskolák között, hanem az olvasás népszerűsítése is a könyvjelzők cseréje révén. Iskolánk harmadik alkalommal kapcsolódott be az olvasást és az iskolai könyvtárakat népszerűsítő programba. Az egyedi könyvjelzők készítésében a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korcsoport részt vett. Tanulóink nagy örömmel készítették a szebbnél szebb könyvjelzőket. A különböző technikával készült könyvjelzőket a Zsolnai kerület Rózsahegyi járásában levő Likavkai Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda tanulóival cseréltük ki.

    28.11.2016 12:33 | tovább »
  • Idén november 10-én került sor iskolánkban a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíjának átvételére. A Beiratkozási Program azzal a céllal jött létre, hogy minél több magyar család vállalja gyermeke magyar iskolába íratását, ill. hogy ráirányítsa a magyar családok figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára és helyességére. A Rákóczi Szövetséget Pálinkás Barnabás képviselte, aki ismertette a Beiratkozási Program lényegét. Az ünnepélyen részt vett Ibolya Olivér, a Dunaszerdahely és Vidéke Célalap elnöke. Kis elsőseink és iskolánk tehetséges tanulói nagyon szép műsorral kedveskedtek a vendégeknek.

    28.11.2016 12:33 | tovább »
  • Iskolánk diákjai is megemlékeztek november 11-én 11 óra 11 perckor a háborúkban elesettekre és a holokauszt áldozataira a helyi kultúrház előtti emlékműnél. Ahogy a világ számos pontján, nálunk is megszólaltak a templomok harangjai. A kétperces néma csendet Molnár Frigyes, 8. osztályos tanuló beszámolója és Pollák Zsófi, 5. osztályos tanuló szavalata követte. A megemlékezés végén a jelenlevők mécseseket gyújtottak a katonák és áldozatok emlékére.

    28.11.2016 12:32 | tovább »
  • November 4-én hatodik és hetedik osztályos tanulóink Pozsonyba látogattak el, ahol megtekintették a Cosmos Discovery kiállítást, amely a világ legnagyobb kozmonautikai vándorkiállítása. A tanulók bepillantást nyertek az űrkutatás rejtelmeibe. A több mint 200 kiállítási tárgyon keresztül nyomon követhették a volt szovjet és amerikai űrhajózás történetét.

    14.11.2016 13:40 | tovább »
  • Az őszi szünet előtti napon a Femit polgári társulás tagjai látogattak el iskolánkba, hogy felhívják diákjaink figyelmét a pénzügyi tudatosság fontosságára. Az érdekes előadásoknak és az izgalmas feladatoknak köszönhetően a 8. és 9. osztályos tanulók betekintést nyerhettek a pénzügyek világába, rengeteg tapasztalatot gyűjthettek a családi költségvetés összeállításával kapcsolatban, valamint megtanulhatták, miként gazdálkodjanak a bevételi forrásokkal, és hogyan kezeljék a kiadásokat. A tanulók nagy izgalommal láttak neki a feladatoknak, hiszen a legjobban teljesítő csapat egy kalandparki jutalomkirándulást nyerhet.

    14.11.2016 13:40 | tovább »
  • 1956. október 23-ra emlékezni gyűltünk össze a Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvodában. A 60 év az egyén számára nagyon nagy idő, a történelem homokórájában azonban egy porszem. Kötelességünk, hogy ápoljuk a szabadságharc hőseinek emlékét, őrizzük meg bátor cselekedetüket, mert tisztában kell, hogy legyünk azzal a ténnyel, hogy a múlt gyökereiből táplálkozik a jövő, és annak a nemzetnek, amely nem ismeri múltját, nincs jövőképe. Megköszönjük diákjaink – Varga Nóra, Mezei Ádám, Jókai Leila, Gálffy Emese Anna, Kalmár Friderika, Virágh Barbara – megható előadását és Mgr. Orisko Éva pedagógus felkészítő munkáját.

    31.10.2016 07:57 | tovább »
  • A gyermek tanulási képességét leginkább az értő olvasás szintje határozza meg. Ennek tudatában október 24-én mi is bekapcsolódtunk az Oktatásügyi Minisztérium által meghirdetett „Olvassunk közösen!” programba. Iskolánk legfiatalabbjai látogatást tettek intézményünk könyvtárába, és a délelőttöt a mesék bűvös világában töltötték.

    31.10.2016 07:57 | tovább »
  • Gratulálunk iskolánk 8. osztályos tanulóinak, Végh Bettinának és Lipovsky Evelynnek, valamint a felkészítő pedagógusnak, Mgr. Molnár Erikának, akik a Diákolimpia művészeti részének sikeres díjazottjai lettek. A képzőművészeti foglalkozásokkal egybekötött ünnepélyes díjkiosztásra 2016.10.07-én került sor Dunaszerdahelyen.

    31.10.2016 07:56 | tovább »
  • A kellemes napsütéses szeptemberi idő lehetővé tette, hogy diákjaink is bekapcsolódjanak az új edzőpálya kialakításába. A 8. és 9. osztályos fiúk szorgalmas munkával egy héten keresztül egyenlítették az edzőpálya talaját.

    31.10.2016 07:56 | tovább »
  • Október 20-án, csütörtökön délután került sor óvodánkban a tökfesztiválra. A gyerekek izgatottan várták a szülőket, akik a tökökkel, díszítő elemekkel, sütikkel, édességekkel érkeztek. A rossz idő miatt az étkezőben készültek a szebbnél szebb remekművek.

    31.10.2016 07:55 | tovább »
  • Játszani jó. A játék, amikor nem irányított, a gyerekek körüli világ sajátos. Segít a felnőtté válásban. Mi a szabad játék? A szabad játék azt jelenti, hogy a gyerek mindenféle külső befolyásolás nélkül (óvónők vagy szülők) szabadon dönti el mit, hogyan és mivel játszik. A lényeg, hogy örömmel teszi, közben pedig saját élményeit, saját belső világát éli át, értelmezi. A játék és főleg a szabad játék az egyik legfontosabb személyiséget fejlesztő eszköz, mely születésünktől elkísér minket. Fejleszti a gondolkodást, segít az alkalmazkodásban, feloldja a szorongásokat és félelmeket. Az óvodánknak nagyon fontos szerepe van abban, hogy a szabad játék lehetőségét biztosítsa gyermekeink számára, hagyjon a napi foglalkozások között elég időt arra, hogy kötetlenül játszhassanak.

    31.10.2016 07:54 | tovább »
  • Október 6-án, a nemzet gyásznapján iskolánk tanulói megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharc 13 honvédtisztjének kivégzéséről. Ez alkalomból községünk emlékműve elé mécseseket helyeztünk, hogy ezzel is adózzunk nemzeti hőseink emléke előtt.

    19.10.2016 16:12 | tovább »
  • Véget ért a nyár, itt az ősz, s vele együtt egy új tanév kezdete. 2016. szeptember 5-én meleg szívvel és vidáman köszöntöttük egymást az ünnepélyes tanévnyitón ökumenikus istentisztelet keretén belül a református templomban. Nagy örömünkre tíz hónapig megint gyermekzsivajtól lesz hangos a Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda.

    13.09.2016 12:06 | tovább »

Újdonságok

Kapcsolat

  • ZŠ s MŠ Zsigmonda Móricza s VJM - Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda
    Hlavná 193 930 02 Orechová Potôň
  • +421 x 31 5543328

Fényképalbum