Menü:

  • Mindenkinek szép és vidám nyarat kívánunk! Szeptemberben találkozunk!

    12.09.2014 10:53 | tovább »
  • Kedves Ballagó Diákok! Legyetek merész, a világra nyitott, tudással bíró fiatalok! Két erő hajtson benneteket, a szeretet és a tudás szomja. Ha a kettőt megőrzitek, soha nem fáradtok el, mindig célba értek. Kívánjuk, hogy az elkövetkező években tisztességes helytállással, becsületes munkával legyetek méltóak elődeitek eredményeihez, javítsátok tovább intézményünk jó hírnevét. Őrizzetek meg Bennünket jó emlékezetetekben, s kívánjuk, hogy legyetek sikeresek bárhová vet is a sors Benneteket! Ezekkel a képsorokkal búcsúznak Tőletek a Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda tanulói, pedagógusai és alkalmazottai.

    12.09.2014 10:52 | tovább »
  • Június 20- án iskolánk alsó tagozatos tanulói osztálykirándulás keretében a közlekedés alapvető szabályaival ismerkedtek meg a galántai közlekedési parkban. A parkban - a valódi közút kicsinyített másában rolleren és kerékpáron közlekedhettek és tapasztalhatták meg a gyerekek a közlekedési szabályok betartásának fontosságát. Megtanulták értelmezni a fényjelzéseket és a közlekedési táblákat is. A tanulók a lektorok vezetésével bejárták a közlekedési park útjait, megnevezve minden egyes jelzőtáblát és aktuális betartandó szabályt. A gyakorlati rész végére minden gyermek megtanulta, miért fontos, hogy az út jobb oldalán közlekedjen, hogy a kereszteződésben körül kell nézni, hogy mit jelentenek a szemafor fényjelei, valamint a körforgalomban mindig jobbra induljon el. Megtekintettük a galántai reneszánsz kastélyt is, ami egykor az Esterházy- család székhelye volt. A kastély egyes részeiben Galánta város reprezentációs helyiségeit és a Honismereti Múzeum tárlatát láthattuk. Kirándulásunk utolsó részében ellátogattunk a dunatőkési Czajlik Ranch állatkertjébe, ahol a tájainkon honos házi és vadon élő kisállatokat nézték meg a gyerekek.

    12.09.2014 10:51 | tovább »
  • 12.09.2014 10:51 | tovább »
  • Rendhagyó  versenyekkel  és népi  játékokkal  gazdagítotttuk egyik  délutánunkat  az iskolai klubban.

    12.09.2014 10:51 | tovább »
  • Az iskolai klubban elhatároztuk, hogy a „legjobb apukákat“ apró ajándékokkal  lepjük meg. 

    12.09.2014 10:50 | tovább »
  • Iskolánk diákjai június 4-én részt vettek a Szlovák Vöröskereszt által megrendezett elsősegélynyújtási versenyen. A rendezvény célja az volt, hogy a gyerekek legyenek figyelmesek a környezetükkel szemben, és ha valahol a közelükben történik egy baleset, akkor a mentőket tudják kihívni, de adott esetben megfelelő módon el tudjanak látni kisebb sérüléseket is. A 2 csapat hosszú heteken keresztül hatalmas lelkesedéssel készült a megmérettetésre. Annak ellenére, hogy első alkalommal indultak az erőpróbán, tanulóink kiváló eredményt értek el.

    12.09.2014 10:50 | tovább »
  • Az idei úszótanfolyam megrendezésére Dunaszerdahelyen került sor. Az oktatás 2 csoportban zajlott a kezdők és a haladók számára. Minden gyerek elsajátította az úszás fortélyait. Az utolsó napon versenyekre is sor került, ahol a tanulók megmutathatták a tanfolyamon szerzett tudásukat.

    12.09.2014 10:49 | tovább »
  • Iskolánk 5., 7. és 8. osztályos tanulói június 2-án osztálykiránduláson vettek részt. Első útjuk a Pannonhalmi Apátságba vezetett, ahol a múzeumpedagógiai program keretén belül megismerkedhettek a ma is működő Bencés szerzetesrend kialakulásával és tevékenységével. A kirándulás a Győri Állatkertben folytatódott. Diákjaink az esti órákban fáradtan, de élményekben gazdagon tértek haza.

    12.09.2014 10:49 | tovább »
  • Alsós atlétáink ismét remekeltek az alapiskolák járási atlétikai versenyén Dunaszerdahelyen. 11 dobogós helyezéssel és számos további szép teljesítménnyel a legeredményesebb iskolaként zárták a versenyt.

    12.09.2014 10:49 | tovább »
  • Iskolánk sikeres évet zár, így tanulóink, akik kiváló eredményeket értek el a tanulmányi versenyeken és az énekkari tevékenységben, jutalomkiránduláson vettek részt Budapesten a Szülői Szövetség jóvoltából, amely maradandó élményt jelentett valamennyiük számára.

    12.09.2014 10:48 | tovább »
  • Budapestre utaztunk.A programunk nagyon gazdag és érdekes volt.Először a a Gellért-hegy tetején fekvő erődöt, a Citadellát látogattuk meg, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az egész városra. Előttünk ezüst csíkként folyt a Duna,melyen hajók fehérlettek. Következő állomásunk a Csodák palotája volt, ahol órákon át nagyon jól szórakoztunk. Megtekintettük a Tropicariumot,ahol még eddig számunkra ismeretlen halfajokat,sőt cápákat is láttunk. A napunk végén rendhagyó történelemóra részesei lehettünk. Élményekkel gazdagon tértünk haza.

    12.09.2014 10:48 | tovább »
  • Igazi vidám hangulatban ünnepelte iskolánk közössége az idei gyermeknapot. Az ünnep délelőttjét Dunaszerdahelyen töltöttük, ahol gazdag program várta tanulóinkat. Gyönyörködhettek művészeti alkotásokban, a Szinyei Merse Pál rajzverseny díjazott műveiben, majd a Pántlika népzenei együttes és a Tiszta Forrás Népdalkör fellépésében. Délután a hazai program keretében hétpróbás játékok, tanár-szülő-diák foci részesei voltak tanulóink. A sikeres napot tábortűzzel, szafaládésütéssel zártuk.

    12.09.2014 10:48 | tovább »
  • Kulcsár Mihályné -Tanulás öröm is lehet avagy Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására című előadása

    12.09.2014 10:47 | tovább »
  • A képen balról Koczó Lázár, Gálffy Bence, Németh Viktória és Molnár Frigyes

    pitagoriász járási fordulóján iskolánk 4 tanulója lett eredményes:

    Gálffy Bence (8.o.), Németh Viktória (7.o.), Molnár Frigyes (5.o.) és Koczó Lázár (3.o). Közülük Gálffy Bence az előkelő 2. helyen végzett. Gratulálunk!

    matematika olimpász járási fordulóján Gálffy Bence az

    1.helyet szerezte meg.

    Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen Felvidéken Gálffy Bence 8.osztályos tanuló az 1.helyen, Németh Viktória 7.osztályos tanuló a 4.helyen végzett.

    Gratulálunk a szép eredményekhez!

     
    12.09.2014 10:46 | tovább »
  • Iskolánk tanulói ismét eredményesen szerepeltek a Galántai  Népművelési  Központ   nemzetközi képzőművészeti versenyén, amelyre Varga Nóra /3. osztály/ és Bogyó Lara /1. osztály/ készített kreatív rajzokat.  A kiállítás megnyitójára és az ünnepélyes kiértékelésre 2014. május 20-án került sor Galántán, ahol díjazott tanulóink átvehették az elismerő okleveleket.

    Felkészítő pedagógusok: Mészáros Anikó és Simon Éva.

    12.09.2014 10:45 | tovább »
  • 12.09.2014 10:45 | tovább »
  • Diákjaink Ausztriába kirándultak. A program nagyon gazdag és érdekes volt. Először Kittsee-be a Hauswirth csokigyárba látogattak el, ahol egy előadás keretében megismerték a gyár történetét, majd megkóstolhatták a csokigyár különleges termékeit. A következő állomás Ausztria egyik legismertebb turisztikai látványossága, a schönbrunni kastély barokk stílusú császári rezidenciája volt, majd a kastélypark szomszédságában található állatkert varázsolta el tanulóinkat. Délután a gyerekek a Práterben található Madame Tussauds panoptikum 66 viaszfiguráját csodálhatták meg. A nap végén a kis csapat kissé fáradtan, de élményekkel gazdagon indult haza.

    12.09.2014 10:45 | tovább »
  • Május 2-án óvodánk és iskolánk gyermekei az egyik legszebb tavaszi ünnep alkalmából az édesanyákat és nagymamákat köszöntötték. A gyermekek színes, színvonalas műsorában a néptánc és modern tánc mellett helyet kaptak a szavalatok, zongoraszólók, dalok, sőt még ismert mesék feldolgozásai is. A megható ünnepségen zsúfolásig megtelt a helyi kultúrház, ahol a könnyes szemű közönség minden szereplő gyermeket tapssal jutalmazott. A bensőséges műsor záróakkordjaként apró ajándékkal köszöntötték a tanulók édesanyjukat, nagymamájukat.

    12.09.2014 10:44 | tovább »
  • ORSZÁGOS DÖNTŐ
-
6. helyezés - Mesebúvárok csapata

    Csapattagok: Puha Lilla, Kucsera Rebeka, Bertók Vivien


    Ötödik alkalommal csatlakozott a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola a "7mérföldes csizmában heted7 határon át" elnevezésű mesevetélkedőhöz. Iskolánkat április 30-án Vásárúton, a szlovákiai országos döntőn a Mesebúvárok csapata (Puha Lilla, Kucsera Rebeka, Bertók Vivien) képviselte. Kis csapatunk 20 meséből felkészülve mérte össze tudását a többi versenyzővel. Mesebúvárok 7 mérföldes csizmáikkal a szlovákiai országos döntőn a 6. helyezésig lépdeltek.

    Gratulálunk a szép eredményhez!

    12.09.2014 10:44 | tovább »
  • 12.09.2014 10:43 | tovább »
  • 12.09.2014 10:43 | tovább »
  • „A természet hatalmas, az ember parányi, ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel…”
    Földünknek is meg vannak a maga ünnepnapjai, – olyan napok, amikor illik egy kicsit jobban odafigyelni környezetünkre. Óvodánkban egész napos programmal tették a gyermekek számára emlékezetessé a Föld napját az óvodapedagógusok. Korcsoporttól függetlenül olyan játékokat, feladatokat állítottak össze, melyekkel a gyermekek figyelmét környezetünk szebbé tételére irányítják.
    A reggeli játékos tevékenység alatt a gyerekek szabadon választottak a bő kínálatból:
    1. Pecsételés szivaccsal
    2. Hónapkerekítő – széllel bélelt április
    3. Virágzó fák – festéknyomatok – színes flakonnal
    4. Színes GEO – újságok és képes enciklopédiák nézegetése a természetről, folyókról, emberekről, állat - és növényvilágról
    Az ebéd után az apróságok elfogyasztották a jóízű tortaszeletet.
    A „Külső világ tevékeny megismerése” keretében nagy hangsúlyt kapott természetünk, környezetünk óvása, védése, tisztántartása. Fontosnak tartjuk a személyes példaadást, hiszen a természet, a környezet szépségét, hasznosságát csak az tudja megmutatni másoknak, aki maga is felfedezi a természet szépségét, aki maga is értő szemmel figyeli a madarakat, de észreveszi a fán a bogarakat, megérti a környezetvédelem fontosságát, s maga is feladatának tekinti. A pihenő után sor került a virágok ültetésére, tökmag elvetésére, amelyből saját termést szeretnénk a Tökfesztiválra E jeles napok óvodánk életében természetes folyamatként épülnek be a mindennapokba, ezáltal is alakítják a gyermekek környezettel való harmonikus együttélésének képességét.

    12.09.2014 10:42 | tovább »
  • Idén 2014. április 23-án emlékeztünk meg a természeti környezet tudatos óvásának időpontjáról. A tanárok és a diákok együttes erővel érdekes és figyelemfelkeltő programokat szerveztek. 

    Az elérkezett várva várt napot közös megnyitóval kezdtük az iskola folyosóján, ahol a diákok kis filmet tekinthettek meg a Föld védelméről. Ezután következett a „Zöld büfé” nevet viselő egészséges tízórai elfogyasztása. Az osztályok plakátokat készítettek, szelektíven válogatták a hulladékot, szemetet gyűjtöttek, virágot ültettek. 
    Az alsó tagozatos diákjaink környezetvédelmi feladatlapokat oldottak meg, majd aszfaltrajzokkal díszítettek iskolánk udvarát. A felső tagozatos tanulók az „Alkoss hasznosat” címmel projekteket kreáltak. A projektkészítés célja az volt, hogy már használt anyagokból újrahasznosítható tárgyakat készítsenek. Az „Ökosztár” program keretén belül a tanulóknak verset vagy dalt kellett írniuk a Föld védelméről, előre megadott fogalmak felhasználásával. 
    A szellemi tevékenységek mellett akadályversenyek is voltak. A programokba bekapcsolódtak vendégeink is, akik a Mentálisan Sérültek Társaságának a tagjai. 
    Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a napon, különösen az eredményhirdetés után, amikor az ifjú környezetvédőink munkáit tortával jutalmaztuk.

    12.09.2014 10:42 | tovább »
  • Március 27-én kisiskolásaink ismét a Komáromi Jókai Színházba kirándulhattak.  Ezúttal a Móka Miki és barátai című mesejátékot tekinthették meg. Nagyszerűen szórakoztak Móka Miki és barátai humoros, ám tanulságos történetein. 

    12.09.2014 10:41 | tovább »
  • A Költészet hete alkalmából iskolánkba látogatott Hodossy Péter maratonfutó, aki élménydús beszámolót tartott futókalandjairól. A világ számos városában teljesítette a teljes maratoni távot, s ezeket képanyagon keresztül is bemutatta kisdiákjainknak. A látványos fotók és az érdekes beszámoló várhatóan sok tanulót motivál majd az egészséges életmódra és a sport szeretetére.

    12.09.2014 10:40 | tovább »
  • 2014. április 11-én, József Attila születésnapján iskolánkon is megünnepeltük a költészet napját. Csatlakoztunk az országos felhíváshoz, így kilenc órakor a költő Mama c. versének közös szavalatával nyitottuk e jeles ünnepet. Megemlékeztünk József Attiláról és költészetéről.

    12.09.2014 10:39 | tovább »
  • Iskolánk igazgatósága 2014. április 4-én nyílt napot szervezett, amelyre szeretettel fogadtuk környező kisiskolák negyedikes tanulóit és szüleiket. 
    Bemutattuk és tájékoztatást adtunk iskolánk belső életéről, az itt folyó magas szintű oktató-nevelő munkánk eredményeiről és a jövőt illetően ismertettük terveinket. Ezen a napon lehetőséget biztosítottunk a tanórai tevékenységbe való bepillantásra a 4. és 5. osztályba, valamint sportbemutatókat, játékos versenyeket szerveztünk, megismerkedhettek a kitűnően felszerelt számítástechnikai tantermeink adta lehetőségekkel, majd kötetlen beszélgetésre is sor került intézményünk igazgatónőjével, ill. tanárainkkal. Örülünk, hogy éltek a felkínált lehetőséggel, és velünk töltöttek egy élménydús napot.

    12.09.2014 10:39 | tovább »
  • 12.09.2014 10:38 | tovább »
  • A Szülői Szövetségünk jóvoltából az 5. és 6. osztály új, modern padokat és székeket kapott. Diákjaink ígéretet tettek, hogy a bútorokat kímélik, s a megújult környezetben a tanulásra is jobban odafigyelnek.

    12.09.2014 10:37 | tovább »
  • Március 14-én, a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére testvériskolánk, a magyarországi Sokorópátkai Általános Iskola irodalmi, történelmi vetélkedőt szervezett, amelyen iskolánkat háromtagú csapat képviselte. A színvonalas vetélkedőn lányaink, Bölcs Vanessza, Kállay Veronika és Németh Viktória az előkelő 3. helyen végzett.

    12.09.2014 10:37 | tovább »
  • A mesékre mindig szükség volt, van és lesz, hiszen minden gyermek vágyakozik a varázslatra, a csodák átélésének élményére. A mese rendkívül hasznos, hiszen segítségével gazdagodik a gyermek fantáziája, szókincse. Átélheti a főhősök bőrébe bújva a veszélyt, az örömöt, bánatot. Kalandokban vesz részt, harcol az igazságért és elnyeri méltó jutalmát vagy büntetését. A mese nemcsak szórakoztat, hanem nevel is : az életről tanít és érzelmi kapaszkodókat nyújt.

    Ezek a szempontok vezérelnek bennünket is, ezért évek óta bekapcsolódunk a ,,7mérföldes csizmában heted7 határon át“- elnevezésű országos mesevetélkedőbe. Iskolánk immár harmadik éve szervezi meg a mesevetélkedő 4.fordulójának egyik területi versenyét a helyi művelődési házban, melyre idén 2014. április 3-án került sor. A területi fordulón hét iskola 14 csapata mérte össze tudását. A területi fordulóban 16 mese alapos ismeretére volt szükség ahhoz, hogy mind a 7 feladatot sikeresen meg tudják oldani a versenyzők.  Az alsó tagozatos tanulókból álló csapatok olyan feladatokat kaptak, melyben villámkérdések, ki vagyok én? keresztrejtvény, igaz- hamis játék, szómagyarázó is szerepelt. Valamennyi kisdiák megérdemli a dicséretet, hiszen a meseverseny-sorozat nem akármilyen feladatok elé állítja őket.

    Akik most nem jutottak tovább, ne búsuljanak, hiszen sok érdekes mesével lettek gazdagabbak, és a következő iskolai évben ismét 7 mérföldes útjára indul a mesevetélkedő. Iskolánk mindkét csapata jól szerepelt, hisz a negyedikes tanulók alkotta Mesebúvárok a 2., a harmadikos diákokból álló Mókuskák a 8. helyezésig lépkedtek hétmérföldes csizmáikkal. Gratulálunk a továbbjutott csapatoknak, akik április 30-án a szlovákiai országos döntőn –Vásárúton újabb 4 mesével és még több tudással gyarapodva versenyezhetnek újra.

    Gratulálunk a továbbjutott csapatoknak:

    1. Locsi- Fecsi - Vámbéry Ármin Alapiskola- Dunaszerdahely

    2. Mesebúvárok- Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda- Diósförgepatony

    3. Kukucskáék- Arany János Alapiskola- Ekecs

    4. Mesevadászok- Vámbéry Ármin Alapiskola- Dunaszerdahely

    5. Kék Cápák–  Illésházy István Alapiskola -Illésháza

    5. Aranyfácán-  Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola -Deáki

    6. Tücskök-  Arany János Alapiskola -Ekecs

    12.09.2014 10:36 | tovább »
  • Intézményünk alsó tagozatos kisdiákjai március 24- én Bartos Erika mesematinéján vettek részt a Dunaszerdahelyen, a Városi Művelődési Központban. Az írónő meséit, verseit rengeteg kisgyermekes szülő és pedagógus ismeri. A gyerekek kedvelik mesefiguráit, az ő nyelvükön íródott meséit és a lelkükhöz közel álló képi világot. Bartos Erika kedves történeteket mesélt a megunhatatlan Bogyó és Babóca sorozatból. A gyerekek igazi mozis élményben is részesültek, hisz közösen megnéztek néhány epizódot Bogyó és Babóca történeteiből. Az előadás után az írónő dedikálta a kis olvasók mesekönyveit.

    12.09.2014 10:36 | tovább »
  • Iskolánk felső tagozatos diákjai immár 3. alkalommal kapcsolódtak be a bibliaversenybe, ahol a 3. helyen végeztek. Gratulálunk Patócs Bernadettnek, Lénárth Veronikának, Németh Viktóriának és Pálmay Lászlónak!

    12.09.2014 10:35 | tovább »
  • Március 14-én, a magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére testvériskolánk, a magyarországi Sokorópátkai Általános Iskola irodalmi, történelmi vetélkedőt szervezett, amelyen iskolánkat háromtagú csapat képviselte. A színvonalas vetélkedőn lányaink, Bölcs Vanessza, Kállay Veronika és Németh Viktória az előkelő 3. helyen végzett.

    12.09.2014 10:34 | tovább »
  • Tanulóink- Bernáth Kinga, Molnár Viktória, Nagy Dóra, Németh Viktória- az Ekecsen megrendezett Simonyi Helyesírási Verseny regionális fordulóján sikeresen szerepeltek.

    Bernáth Kinga, 8. osztályos tanulónk az előkelő 3. helyen végzett, így képviselheti iskolánkat az áprilisi érsekújvári országos döntőn. 

    Felkészítő: Tatai Anett és Orisko Éva

    12.09.2014 10:34 | tovább »
  • 2014. február 11-én felső tagozatos tanulóink kiválóan szerepeltek a történelmi olimpiász járási fordulóján. A részt vevő tanulók közül Simon Patrik 6. osztályos tanuló kategóriájában  I. helyezést ért el. További eredmények:

    Janikovics Alexandra- 9. évf.- 4. hely- eredményes megoldó

    Molnár Viktória- 8. évf.- 5. hely- eredményes megoldó

    Gálffy Emese Anna- 6. évf. és Végh Kristóf- 9. évf- 7. hely

    Gálffy Bence- 8. évf. és Csánó Norbert-7. évf. -  8. hely

    Kovács Dávid- 7. évf. – 10. Hely

    Gratulálunk az elért eredményekhez!     Felkészítő: Orisko Éva

    12.09.2014 10:33 | tovább »
  • A ,,7mérföldes csizmában heted7 határon át”- országos mesevetélkedő 4.fordulójának területi versenyére 2014. április 3-án (csütörtökön) kerül sor a diósförgepatonyi művelődési házban. Iskolánkat a 3.osztályos Mókuskák csapata- Nagy Dániel, Nagy Fanni, Szabó Dániel és Puha Zsófia, a 4. osztályos tanulók alkotta Mesebúvárok csapata- Bertók Vivien, Kucsera Rebeka és Puha Lilla képviselik.

    Sok sikert kívánunk mindkét csapatnak!

    12.09.2014 10:33 | tovább »
  • A Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny járási fordulóján iskolánkat Varga Nóra 3. oszt. és Pollák Zsófia 2. Osztályos tanuló képviselte. Varga Nóra aranysávban végzett, így tovább jutott az  országos elődöntőbe. 
    Gratulálunk! 
    Felkészítők: Szabó Klára és Egri Margit

    12.09.2014 10:31 | tovább »
  • 12.09.2014 10:30 | tovább »
  • A diósförgepatonyi művelődési ház adott otthont a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” elnevezésű országos mesevetélkedő körzeti fordulójának március 6-án, amikor 10 második, harmadik és negyedik évfolyamos gyerekek alkotta csapat versengett a továbbjutásért. A diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda már 5. alkalommal csatlakozott a mesés megmérettetéshez. Mivel minden újabb állomásra négy meséből kell igencsak alaposan felkészülniük a gyerkőcöknek, csütörtökön már 12 mű kapcsán érkeztek a különböző, mesés feladatok, mint például a villámkérdések, az igaz – hamis vagy a rejtélyes rejtvény.

    A vetélkedő célja az olvasás, a mesék népszerűsítése a kisiskolás korosztály körében. Valamennyi kisdiák megérdemli a dicséretet, hiszen a meseverseny-sorozat nem akármilyen feladatok elé állítja őket. Akik most nem jutottak tovább, ne búsuljanak, hiszen sok érdekes mesével lettek gazdagabbak. Gratulálunk a továbbjutott csapatoknak, akik március végén a területi fordulóban újabb 4 mesével és még több tudással gyarapodva versenyezhetnek újra.

    Továbbjutott csapatok:

    Mesebúvárok- Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda- Diósförgepatony
    Mókuskák- Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda- Diósförgepatony
    Mókás mókusok- Alapiskola – Egyházgelle
    Csipet csapat- Alapiskola – Egyházgelle
    Napsugarak- Magyar tannyelvű alapiskola - Csallóközkürt
    Gratulálunk a csapatoknak az elért eredményekhez!

    12.09.2014 10:29 | tovább »
  • Lázas készülődés, várakozás után február 19-én végre csodálatos jelmezekben pompázhattak óvodás gyermekeink. Sokat táncoltunk, különböző vicces játékokat játszottunk lufikkal, dióval, kalapokkal. A gondos anyukáknak köszönhetően roskadásig megteltek finomságokkal az asztalok, hogy a bulizás közepette legyen mivel pótolni az egyébként kifogyhatatlan energiákat. Külön dicséret jár azoknak az anyukáknak, akik saját kezűleg készítették el gyermekeik jelmezeit vagy kellékeit. Az ügyes apukák is besegítettek lányaik sminkelésében.

    12.09.2014 10:28 | tovább »
  • A vidám hangulat, a jókedv volt jellemző iskolánk 2014. február 21-én megrendezett farsangi mulatságára. A szülők, pedagógusok és a gyerekek ötletessége számtalan gyönyörű jelmezben nyert bizonyosságot, hiszen szebbnél szebb szereplők elevenedtek meg a mesék – és tündérek világából. Az aktív tanulás utáni megérdemelt pihenés és szórakozás napja volt ez a vidám farsangolás. Köszönjük Bartal apukának a fergeteges zenét, mellyel méginkább hozzájárult a felejthetetlen hangulathoz.

    12.09.2014 10:26 | tovább »
  • Február 24 - 28.

    12.09.2014 10:26 | tovább »
  • 2014. február 15-én került megrendezésre a szülők és iskolabarátok bálja. A rendezvény a elsőbálozók táncával vette kezdetét. A hangulatról a Rondo zenekar gondoskodott nagy sikerrel. Szépen, ízlésesen feldíszített táncterem és asztalok várták a vendégeket A támogatóknak köszönhetően 70 értékes és hasznos ajándék talált gazdára a tombola húzásakor. Természetesen legnagyobb dicséret a szervezőket, a Szülői Szövetség elnökét, Gálfy Béla mérnököt és vezetőségét illeti, akik nem sajnálják idejüket a közösségi programok megszervezésére fordítani. Köszönetünket fejezzük ki nekik, valamint minden bálozónak, támogatónak, aki bármilyen módon hozzájárult a bál sikeréhez. A bál teljes nyeresége a szülői szövetségünk számlájára kerül, melyet teljes mértékben intézményünk gyermekeire fordítunk. Jótékonysági bálunk 270 résztvevővel minden idők legsikeresebb szülői bálja volt. Találkozunk 2015. február 7-én ugyanitt!

     

    A sikeres bál szervezési munkájában részt vettek:  Mgr. Varga Norbert, Jókai Klára / a díszlet megálmodója és kivitelezője/, Szakolci Mónika, Molnár Mária, Lelkes Terézia, Kálmán Tibor, Mezei István, Lelkes Éva, Bernáth Zsanett, Pörge Angéla, Nagy Denisza, Szelle Klaudia, Márk Tünde, Csánó Norbert, Mgr. Mészáros Anikó, PaedDr. Simon Bianka, Mgr. Fekete Anikó és a község alkalmazottai.

    Támogatóink:

    Ing. Gálfy Béla, Diósförgepatonyi szövetkezet E.X.A.T.A  Group tagja, Ing. Gálffy Szilárd,  RNDr. Fekete György, CSc.,  Mgr. Iváncsai Anita, Ing. Pálmay László, Sín László, 2. osztály, Kucsera Zsanett, JUDr. Bernáth Szilvia, Gálfy Márk, Mgr. Szabó Klára, Račko Andrea, Márk család, Szabó Júlia, Lelkes Horváth Dóra, Csambál István, Mgr. Sátor Tímea, Sátor Béla, Agh Árpád, Simon Miklós, Gálfy Frigyes, Végh Ágota, Bernáth Krisztián, Egri Márta, Mivasoft s.r.o., Muzsalay Gábor és Erzsébet,  Vas Andrea, Mgr. Simon Attila, Slovakia Ring Agency s.r.o., Ravasz Viktória, Lénárt Lilla, ifj. Nagy Béla és cs. Soóky Szilárd és cs., Bódis Árpád, Koday Gábor, Cseh Gábor, Dr. György Zsuzsanna, Koczó Vince, Bernáth Róbert, Mgr. Mészáros Anikó, Kocszó Márta és Péter, Bölcs Nikoletta, Hodossy István, Nagy Roland, Kucsera Éva, Pifko Angelika, Mgr. Czúfal Piroska, Mgr. Mészáros Zsuzsanna, Ing. Posvancz Sándor, Gulázsi Lídia, Belkovics Szilvia, Varga Tamás, Soóky Róbert, MUDr. Garay Márta és Ing. Garay László

     

    12.09.2014 10:25 | tovább »
  • Kedves Szülők, Tisztelt Iskolabarátok!

     

    A Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda mellett működő Szülői Szövetség évről évre nagymértékű anyagi támogatással segíti iskolánk és óvodánk modern oktatási eszközökkel való ellátottságát. Az ilyen jellegű támogató tevékenységekhez az anyagi forrást a szülők és iskolabarátok nyújtják, melyért nagy köszönet minden támogatónak. A tavalyi év folyamán befolyt jelentős összeg azt bizonyítja, hogy a támogatóink komolyan veszik felhívásunkat. Kérjük Önöket, adójuk 2%-ának felajánlásával segítsék továbbra is ezt a nemes és segítőkész munkát!

    Segítségét köszönjük!

    A SZSZ vezetősége

    Köszönettel Ing. Gálfy Béla, a SZSZ elnöke

     

    12.09.2014 10:25 | tovább »
  • A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2014. január 31-től meghirdeti a „Szülőföldön magyarul“ című ösztöndíj-program felhívását a „nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás“, illetve „hallgatói támogatás“ igénylésére a 2013/2014-es tanévre.

    A pályázattal kapcsolatos űrlapokat elkészítjük és továbbítjuk, amihez kérjük a szülők együttműködését.

    Kapcsolódó dokumentumok:

    Pályázati felhívas 2014 

    Pályázati adatlap 2014

    Kitöltési útmutató - Nevelési oktatási támogatás 2014

    12.09.2014 10:24 | tovább »
  • Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodába való beíratás a 2014/2015-es tanévre 2014. február 15-től március 15-ig tart. A gyermekek felvétele kérvény alapján történik, amely az óvoda igazgatónőjénél /az óvoda épületében/ igényelhető.

     

    • a pedagógiai munka a gyermekek iránti szereteten és bizalmon alapszik, de ugyanilyen fontos az érzelmek és gondolatok szabad kinyilvánítása, a gyermekközpontúság, a szülőkkel és gyermekekkel való nyitott kommunikáció
    • mesékkel, versekkel, énekekkel, mozgással, tánccal és képzőművészettel a kultúra és a művészetek iránti vonzalomra nevelni a gyermekeket, megszerettetni velük a természetet
    • óvodánk kiemelkedő célja gyermekeink egészséges életmódra nevelése
    • a gyermekeket a könyv, az anyanyelv szeretetére nevelni, fejleszteni a kommunikatív kompetenciájukat játékos formában az államnyelven is
    • közös élményekkel elmélyíteni az együttérzést, a figyelmességet, a segítőkészséget, az őszinteséget, az önzetlenséget, a kitartást, a felelősségérzetet, szabályok betartását, az igazságérzetet, az igazmondást és a türelmességet mások iránt
    • a gyermekeket úgy nevelni, hogy szeressék, tiszteljék és becsüljék önmagukat és másokat
    • az érdekköri tevékenységek az óvodán a szülők igényei szerint folynak: néptánc,  „Varázsceruza” képzőművészeti kör
    • exkurziók, bábszínházi előadások, kiállítások megtekintése, óvodai akciók szülőkkel – Tökfesztivál, Karácsonyváró, Almanap,  Anyák napi ünnepség, Ballagás, kirándulások, egyéb – Mikulásváró, Farsangi álarcosbál, Gyermeknap

     

                 Egyéb információk:

    • a gyermek óvodai felvételéről az intézmény igazgatónője határoz
    • a felvételnél előnyben részesülnek azok a gyermekek, akik betöltötték 5. életévüket, akik halasztást kapnak a kötelező iskolalátogatásról, akiknek mindkét szülője munkaviszonyban van, ill. azok a gyermekek, akiknek állandó lakhelye Diósförgepatony
    • kérjük azokat a szülőket is, akik nem a tanév kezdetén /azaz szeptemberben/ szeretnék, hogy gyermekük megkezdje az óvodalátogatást, éppúgy írassák be az óvodába a kijelölt időpontban gyermeküket – mivel A TANÉV FOLYAMÁN CSAK ABBAN AZ ESETBEN TUDJUK FELVENNI GYERMEKÜKET, HA AZ ÓVODA KAPACITÁSA MEGENGEDI!

     

    Minden kedves szülőt és leendő kisóvodást szeretettel várunk!

     

     

              Mgr. Fekete Anikó, igazgatónő                                              Csiba Katalin, igazgatóhelyettes

     

     

     

     

    12.09.2014 10:23 | tovább »
  • 12.09.2014 10:22 | tovább »
  • 12.09.2014 10:21 | tovább »

Újdonságok

Kapcsolat

  • ZŠ s MŠ Zsigmonda Móricza s VJM - Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda
    Hlavná 193 930 02 Orechová Potôň
  • +421 x 31 5543328

Fényképalbum